Tech hvg.hu 2015. április. 05. 08:01

Három olcsó, ívelt monitort dob piacra a Samsung

Három új monitort mutatott be a Samsung, a kialakításukat íveltre, az árukat pedig viszonylag tűrhetőre formálták.

A Samsung televíziók esetében már megszokhattuk az ívelt képernyőt, nem meglepő, hogy a monitorok esetében is hasonló formában gondolkodik a dél-koreai gyártó. Ezúttal az eddig 34 colos, 1200 dollárba (nagyjából 336 ezer forintba) kerülő SE790C monitorból készítettek három kisebbet, de ami a leglényegesebb: olcsóbbat. A 3440 x 1440 pixeles, Full HD-s kijelző 23,6, illetve 27 valamint 31,5 colos méretben kapható majd. Míg a legkisebb már 300 dollárért (kb. 84 ezer forintért) - beszerezhető, a legnagyobbért kétszer ennyit, nagyjából 168 ezer forintnak megfelelő dollárt kell majd kiadni.

Samsung

A Samsung ígérete szerint az új szemkímélő üzemmódnak köszönhetően jóval kevesebb kék fény jut majd a szemunkbe (a kék fénnyel kapcsolatos friss kutatás eredményeiről itt olvashat). A monitorokat májusban dobja piacra a gyártó.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?