Az Artisjus közlése szerint 5-12 százalékkal csökkennek január elsejétől az egyes üres hordozói díjak, többek között a táblagépeké és az okostelefonoké is.
Idén már 30 százalékkal csökkent a mobiltelefonok és 20 százalékkal a digitális televíziózásnál műsorrögzítésre használt eszközök (set top box) jogdíja, ugyanakkor a díjfizetési kötelezettséget az elmúlt egy évben kiterjesztették a táblagépekre is. Jövőre folytatódik a csökkenés: 5-12 százalékkal mérséklődnek egyes üres hordozók – például: pendrive, memóriakártya, mobiltelefon, tablet stb. – árába beépített jogdíjak.
Az Artisjus szerzői jogvédő szervezet szerint ezek a költségek a szabad magánmásolásokat, azaz a művészek kiesett bevételét hivatottak kompenzálni. Az Artisjus felmérése alapján 2013-ban a magyar táblagéphasználók 93 százaléka rendszeresen végzett olyan tevékenységet, amely szerzői jog által védett alkotás tartós másolásával, tárolásával jár.
Az egyszeri díjcsökkentés mértéke a memóriakártyák esetében 10%-os; a pendrive-ok és külső SSD-k kategóriájában 12%-os, az okosmobiloknál és tableteknél 5%-os, a külső merevlemeznél pedig 8%-os lesz. Az aktuális árakat figyelembe véve a csökkenés (kategóriánként változó mértékben) néhány ezer forintot jelent.