Hogy még véletlenül se érintse meg a Bendgate botrány szele a vadonatúj Galaxy Note 4-et, egy „bizonyító erejű” videót tett fel a Samsung a YouTube-ra.
Igazi nyúzópróbának stressztesztnek van alávetve a Galaxy Note 4, így a vásárlói – a Samsung szerint – biztosak lehetnek abban, hogy ezek a készülékek nem hajlanak meg úgy, mint ...khmm egyes vetélytársak telefonja, azaz bátran bele lehet tenni a Note 4-et a hátsó zsebbe, ha valakinek úgy kényelmes.
A Galaxy Note 4 hárompontos hajlítástesztje során 25 kilogrammos erővel nyomták középen, sőt még egy robotfeneket is bevetnek a „kínzáshoz”, ami egy 220 kilós embert szimulál.
A Samsung előszeretettel emlegeti a fémvázat, mint a tartósság egyik garanciáját, azonban éppen ez a fémváz került a napokban célkeresztbe. A legelső koreai vásárlók ugyanis hitelkártya-méretű rést fedeztek fel a váz és a képernyő között.
A Samsung, hogy elejét vegye egy Gapgate botránynak, az európai kézikönyveket már ki is egészítette azzal, hogy a rés a gyártástechnológiai folyamat szükséges velejárója.