Tech hvg.hu 2014. szeptember. 20. 13:00

Brutális: itt vannak az új iPhone-ok első ejtéstesztjei

Mint általában a csúcstelefonokra, az új iPhone-okra is várnak az ejtéstesztek.

Egy véletlen, az iPhone 6-ot érintő „ejtéstesztet” már megnézhettek nálunk, azonban a tech oldalak munkatársai szándékosan dobálják a méregdrága készülékeket, hogy azután beszámolhassanak arról, hogyan is bírták ezek a gyűrődést.

A PhoneBuffnál is azt vizsgálták, mennyire törékeny az iPhone 6, illetve az iPhone 6 Plus. Amikor a hátoldalára ejtették az iPhone 6-ot, tulajdonképpen nem történt semmi (minimális karcolódás), és a kijelzőnek sem lett baja. Más volt viszont a helyzet az iPhone 6 Plusszal, hiába esett a hátára, a kijelzője is megsérült.

Amikor mind a két készüléket fejjel lefelé engedték el, komolyabb sérüléseket szenvedett a kijelző. Viszont a megpróbáltatások ellenére a telefonok működőképesek maradtak.

Kissé más eredményre jutottak az Android Authority munkatársai, náluk szinte karcolások nélkül úszták meg a telefonok a próbákat, akár kikapcsolt, akár bekapcsolt állapotban voltak, és akárcsak az előbbi esetben, azaz esés után tovább működtek.

Annak ellenére, hogy a látottak értelmében az iPhone 6 és az iPhone 6 Plus is túléli az eséseket, érdemes védőtokot beszerezni hozzájuk, például egy olyan különlegeset, amelyik önmagát javítja.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.