Azt már tudni, hogy a szeptember 9-i Apple-bemutatónak a cupertinói Flint Center ad majd otthont. Azonban a cég egy másik építményt is felhúzott a színházterem elé.
Harminc éve, 1984-ben ugyancsak a cupertinói Flint Centerben mutatták be az azóta már legendássá vált Macintosh számítógépet, és valószínűleg ezért tartja ugyancsak itt mostani, hasonlóan nagy horderejű bejelentést sejttető rendezvényét az Apple.
Azonban a cég valami máson is dolgozott, és egy gigantikus építményt húzott fel a színházterem elé, ráadásul magasabbat, mint a Flint Center.
Sachin Patel nem találgatott, és egy drónt küldött a levegőbe, hogy készítsen felvételeket a létesítményről.
Sajnos az Apple egy fehér lepellel takarta le az épületet, így keveset lehet kideríteni róla. Korábban úgy vélték, az Apple kibővíti ezzel a Flint Centert, azonban a 9to5 Mac, összevetve a videót egyéb felvételekkel, azt következtette ki, hogy egy önálló építményről van szó.
Hogy mi az épület célja, arról megoszlanak a vélemények. Van, aki a HomeKit integráció majdani demóját látja benne, más úgy véli, hogy egy tornaterem lesz, amelyben az iWatch fitnesz képességeit lehet majd szemléltetni, ám – jegyzi meg a 9to5 Mac – még arra is van esély, hogy valami sokkal hétköznapibb, például egy parkoló lesz.
De ne legyünk türelmetlenek, már nincs sok idő hátra, 9-én majd minden kiderül.