Végre egy olyan biztonsági kamera, amelyik sokoldalú, kisméretű, tetszetős küllemű, ráadásul egyszerűen, pillanatok alatt telepíthető.
Blinknek nevezték el fejlesztői azt a vezeték nélküli kamerát, amelyre most egy Kickstarter-projekt keretében gyűjtik a pénzt. Nagyon úgy tűnik, meg is valósulhat, hiszen még több mint egy hónap van hátra a kampányból, azonban a célul kitűzött összeg nagy része már össze is jött.
Tulajdonképpen egy szettről van szó, amelynek három összetevője van, Az úgynevezett Sync Module-t egy fali csatlakozóba kell helyezni, s a HD videó technológiát kamatoztató Blink kamera ezután már bárhova elhelyezhető. A kis lekerekített sarkú, tetszetős berendezés nem fogja elcsúfítani a lakást.
Mozgás- és hőmérséklet-érzékelő is van benne, és összeköttetésben áll az ugyancsak Blink nevű okostelefonos appal (androidos és iOS-es változata egyaránt lesz). Ha mozgást vesz észre, elindul a videofelvétel, jelzést kapunk a mobilunkra, és azonnal meg is nézhetjük, mi történt. Ha a Live View módot választjuk, folyamatosan figyelhetjük a lakás adott helyiségét, például a gyerekszobát. A Blink azonban nemcsak lát, hanem – beépített mikrofonjának köszönhetően – hall is, illetve hallhatóvá tesz mindent, ami a lakásban történik.
A hőmérséklet-érzékelője is jó szolgálatot tehet, figyelmeztet, ha túl hideg vagy túl meleg lenne a lakásban. Arról is értesítést kapunk, ha megszakadna a wifi-kapcsolat, vagy közeledne az elemcsere ideje. Egy elem nagyjából egy évig elég, és mintegy 20 ezer másodpercnyi videó rögzítésére szolgál energiával. Akár több Blink egységet is elhelyezhetünk a lakásban, egyetlen Sync Module irányítására bízva.
Ha összejön a megvalósításra kitűzött összeg, akkor a jövő év első felében jelenhet meg a Blink.
További, már elérhető okos otthonvédelmi megoldásokról olvashat ebben a cikkünkben.