Tech hvg.hu 2014. július. 14. 22:08

Jön a fizetős torrentezés

Fizetős opciót vezet be multimédiás tartalmakhoz, azaz zenékhez, filmekhez, képekhez a BitTorrent. Fizetni csak azért kell majd, amit a tartalmakat feltöltők fizetősnek jelölnek.

Ahogy az a kezdeteknél már várható volt, a BitTorrent most fizetős opciót is bevezet, az előadók már árakat is megszabhatnak Bundle-jeikhez, amelyből aztán a cég bizonyos százalékot magának is kihasít – írja a HWSW.

Ez új terjesztési modellt is jelenthet, melyben a filmstúdiók és zenészek nem a torrentrendszerek betiltásában érdekeltek, hiszen ők maguk is használni tudják majd a rendszert, pénzt kereshetnek belőle.

A HWSW azt írja: az egyes pakkok áráról a tartalmat feltöltők/készítők dönthetnek majd. A csomagokért először ősszel fizethetnek az érdeklődők: a Children of the Machine című sorozat lesz az első így elérhető termék. Akik nagyon megtetszik, akár előre is fizethet a teljes sorozatért.