Tech hvg.hu 2014. február. 21. 11:01

80 millió forinttal tolták meg az első magyar műholdat

A Budapest Műszaki és Gazdasági Egyetemen fejlesztett Masat-1 műhold az első hazai fejlesztésű űreszközként 2 éve teljesít szolgálatot a világűrben. A földi irányítóközpont folyamatos fejlesztésének részeként most a Telenor saját mobilhálózatából kivont eszközökkel támogatta a projektet, amelynek köszönhetően egy szükséges, 80 millió forintos beruházást válthatott ki a fejlesztőcsapat.

A Masat-1 műhold látszólag egy mindössze 10x10x10 cm nagyságú kocka, de valójában mind alkatrészek, mind funkciók és tudás tekintetében összetett eszköz. Az eszközt vezérlő számítógép jóval nagyobb teljesítményű, mint az első sikeres Holdra szállást végrehajtó Apollo–11 űrhajóban található társa volt.

Az űreszköz másodpercenként 4 millió adatot dolgoz fel, és eddig több mint 22 millió adatcsomagot sugárzott le, mindez körülbelül 440 MB adatnak felel meg. A beérkezett adatok felét közvetlenül a Masat-1 vezéreléséért is felelős földi állomások vették, a fennmaradó csomagokat a világ számos országából a rádióamatőrök szolgáltatták, és szolgáltatják ma is a hazai csapat számára. Az apró műszer jelenleg 28 ezer km/óra sebességgel halad az exoszférában, 70/300 km-es elliptikus pályán, és rádiókapcsolaton keresztül folyamatosan küldi az általa mért adatokat, képeket. Az eszköz fedélzetén található kamera már több mint 200 felvételt készített a Földről.

Az elmúlt egy évben a földi vezérlő állomásokat – a BME E épületben található elsődleges, illetve az Érden található másodlagos földi vezérlő állomást – teljes mértékben automatizálták és távvezérelhetővé tették. A Műegyetem épületében lévő állomás esetében a teljes rádió- és számítógép-rendszert kültéri, vízmentes és zárható rack-szekrényekben kellett elhelyezni az antennarendszer közvetlen közelében. Az egyetem számára a Telenor biztosította az erre alkalmas kabineteket, amelyet korábban hálózati elemek tárolására használtak.

A Masat-1 nemrég teljesítette tízezredik körét a Föld körül. Eddigi pályája során volt olyan helyzet, amikor mindössze 26 méteren múlt, hogy nem ütközött az űrben a magyar műhold.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.