Tech hvg.hu 2013. december. 11. 18:52

Azért ez meglepő: androidos telefon a Nokiától?

Egy érdekes kép jelent meg még novemberben a @evleaks Twitter-oldalán. A modell egy piros Nokia-telefon, azonban nem a színe a különlegessége (a Lumiák után már nem is lehetne), már hogy ha igazak az értesülések.

Ha Nokia, akkor Microsoft, pontosabban Windows - mondhatnánk, azonban most egy egészen másféle irányról érkezett hír.

A The Verge több forrást is idézve állítja, hogy a finn cég egy Normandia kódnevű, olcsó telefont fejleszt, amely androidos lenne (partraszállás a Google OS világába?). Persze nem "igazi" Androidról van szó, hanem valami olyasmiről, mint amit az Amazon is használ a Kindle Fire-nél, kihasználva, hogy az Android egy nyílt forráskódú operációs rendszer. Tehát a Normandián is módosított (forkolt) Android futna, amelyik nem használja közvetlenül a Google Playt, viszont támogat olyan androidos alkalmazásokat, mint mondjuk a Skype.

Forrás: Twitter/@evleaks

A The Verge szerint a Normandia Asha-egyenértékű, azaz olcsó telefon lenne, megvalósítva a Nokia azon törekvését, hogy nem drága telefonon is lehessen teljes értékű okos alkalmazásokat futtatni.

A hír mindenesetre érdekes, bár több szempontból is kérdéses, hogy miért is fogna bele a Nokia egy ilyesfajta projektbe a microsoftos akvizíció végleges lezárása előtt (bár korábban a cég kísérletezett Androiddal is Lumiáin, mielőtt a Microsoft képbe került volna), mert az elképzelhetetlen, hogy a redmondi óriás az Android után érdeklődne. Szóval van itt kérdőjel, bár a The Verge Nokia-alkalmazottakra hivatkozva állítja, hogy a Normandia projekt teljes gőzzel halad előre, és 2014-ben meg is jelennek ezek a telefonok.

Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.