A kávé és az alkohol mellett lassan már az okostelefonoknak, illetve a rajtuk lévő appoknak is komoly szerep jut egyfajta függőség kialakításában.
Mikor jelenthetjük ki, hogy függővé váltunk az okostelefonunktól? Ha folyamatosan nézegetjük? Ha vannak rajta olyan appok, amelyek nélkül már szinte létezni sem tudunk?
Nehéz válaszolni ezekre a kérdésekre, mindenesetre tény, hogy egyre inkább függünk „zsebben hordott számítógépünktől”, illetve appjaitól. Egy ezzel kapcsolatos felmérés eredményeit összegezte egy látványos infografikában a graph.net oldal.
Mindenekelőtt összegyűjtötte a top 10 legtöbbet használt (azaz leginkább függővé tévő, rabul ejtő) appot, amelyek között természetesen ott a Facebook, a Twitter, az Angry Birds vagy a WhatsApp. Az infografikából az is kiderül, hogy a legtöbb időt játékokkal töltjük, a közösségi élet csak ez után következik.
S hogy mi olyan vonzó egy-egy appban? Például – állítják a megkérdezettek –, hogy jó kedvre derítik a felhasználóz, segítenek az ellazulásban és elütni az unalmas perceket, emellett a kapcsolattartás kéznél lévő eszközei is lehetnek.
Néhány érdekes megállapítás is feltűnik, például hogy az iOS-esek 20%-kal több appot használnak, mint az androidosok, illetve hogy a Samsung-készülékek tulajdonosai 14%-kal több időt töltenek el appjaikkal, mint az egyéb márkákat használók.