Amikor egy nagyobb projekt zajlik, a cégek sokszor kódnevekkel dolgoznak. Néha annyira jól sikerül a névválasztás, hogy kár volna megváltoztatni.
Néhány napja már írtunk arról, hogy az Apple-hez és a Google-höz hasonlóan, a Microsoft is fejleszt digitális asszisztenst a telefonjára. Az asszisztens a Cortana kódnevet kapta – a névadó a redmondi cég népszerű videojátékának, a Halónak a mesterséges intelligencia karaktere.
A kódnevek persze csak kódnevek, és általában meg is változnak végül, azonban úgy tűnik, a felhasználók ezúttal nem szeretnének mást elnevezést.
A hivatalos Windows Phone fórum egyik topikja már közel 22 ezer szavazatot gyűjtött össze az alatt a mindössze néhány nap alatt, amióta hivatalossá vált, hogy valóban készül ez a digitális asszisztens. A sok ezer szavazat mind arra irányult, hogy maradjon meg véglegesnek a Cortana név.
Több száz komment is érkezett, amelyeket egy egyik kommentelő foglal össze a legtalálóbban: ha már Cortana vezetett végig bennünket a Halo világában, akkor ugyancsak ő segítsen nekünk telefonunkban is. Sok kommentelő azt is szeretné, hogy ugyanaz a Jen Taylor kölcsönözze a hangját Cortanának, aki azt a Halo esetében is tette.