Tech hvg.hu 2013. augusztus. 29. 22:02

Valaki azzal is keres pénzt, ha biztosítási ügynökök hívogatják

Egy brit férfinak elege lett belőle, hogy folyamatosan biztosítási és egyéb ügynökök hívogatják. Aztán rájött, hogy az idegeskedés helyett pénzt is kereshet azzal, hogy meghallgatja őket.

A brit Lee Beaumont néhány ezer forintnak megfelelő összegű pénzért saját prémiumdíjas, a magyar 0690-es körzetszámúhoz hasonló telefonszámot létesített. A BBC-re hivatkozva az Index azt írja: Beaumont-t percenként 10 pennybe (35 forintba) kerül felhívni, amiből 7 penny marad nála. Mint mondta, szinte az összes cég elfogadta, hogy ez a száma.

A férfi az ügynököket a kínált szolgáltatás részleteiről kérdezi, hogy minél tovább beszéltesse őket. 2011 óta 300 fontot, több mint 100 ezer forintot keresett csak azzal, hogy felveszi az ügynököknek a telefont.
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.