Tech hvg.hu 2013. augusztus. 16. 07:02

Nagy siker az új böngésző, amivel kikerülhető a netcenzúra

Néhány nap alatt már 100 ezren töltötték le a Pirate Bay által kiadott új böngészőt, ami a netcenzúra kikerülését teszi lehetővé.

A vasárnap óta letölthető PirateBrowser a Firefox, az anonimitást biztosító Tor szolgáltatás és a foxyproxy kiegészítő egybegyúrt egyvelege. Célja, hogy a segítségével azokból az országokból is elérhetők legyen minden weboldal, ahol blokkolják bizonyos honlapok elérését.

Magyarországon januártól kezdik majd el alkalmazni azt a feketelistát, amin a bíróság, illetve bizonyos kormányzati hatóságok által károsnak ítélt oldalak szerepelnek majd. A blokkolás megkerülésére több módszer is létezik, de a PirateBrowser a legegyszerűbb, legkényelmesebb.

A böngésző előnye, hogy bármelyik windowsos PC-n futtatható, ugyanis hordozható, azaz nem igényel telepítést sem, csak le kell tölteni az .exe fájlt, és elindítani a programot.

A TorrentFreak által közöltek szerint a böngésző hivatalos torrentfájlját már ötezernél is több felhasználó osztotta meg, a letöltések száma pedig elérte az óránkénti ezret. Ezzel a PirateBrowser máris jóval nagyobb siker, mint amit a Pirate Bay remélt tőle.

Ha máskor is szeretne értesüli a hasonló hírekről, lájkolja és figyelje a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.