Tech hvg.hu 2013. július. 23. 18:01

Olcsó lesz a Nokia eddigi legnagyobb mobilja

A Nokia bejelentette saját és a Windows Phone platform eddigi legnagyobb mobiltelefonját. A Lumia 625 névre hallgató telefon kijelzője a tavalyi androidos sztenderdet hozza, 4,7 colos.

A mostanra nagyjából minden mobilgyártó által elsütött szójátékon túl semmi váratlant nem hozott a Nokia "bemutatunk valami nagyot" eseménye: a finn gyártó eddigi legnagyobb mobilját tette hivatalossá, a 4,7 colos IPS képernyővel rendelkező Lumia 625-öst. (Ez egyben a Windows Phone platform legnagyobb mérete is, ekkorát már csinált a HTC, de nagyobbat még senki.)

A készülékben egy manapság gyengének-közepesnek tekinthető kétmagos 1,2 GHz-es Snapdragon S4 processzor van, a szintén belépő szinthez sorolható 512 MB RAM, 8 GB (microSD-vel bővítheőt) belső tárhely és egy 5 megapixeles kamera társaságában.

A mobil kategóriáján túlmutató extrája az itthon is egyre több településen elérhető 4G/LTE mobilnet támogatása.

A szeptemberben polcokra kerülő Nokia Lumia 625 szolgáltatófüggetlen ára mindössze 220 euró lesz, ami adókkal együtt 75-80 ezer forint körüli összeget jelenthet majd itthon.