Tech László Ferenc 2013. július. 21. 11:04

Kisebb, olcsóbb Samsung Galaxy S4: kipróbáltuk a minit

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Lássuk, hogy mennyivel kisebb és mennyivel butább a Galaxy S4 mini a nagysikerű Galaxy S4-nél, és körbejárjuk, hogy megéri-e az érte elkért pénzt.

A mostanság napvilágot látó felsőkategóriás okostelefonok szinte mindegyike olyan hatalmas, hogy az már sokaknál egyszerűen kiveri a biztosítékot. Ezzel természetesen a Samsung is teljes mértékben tisztában van, éppen emiatt tavaly elindította saját miniatürizálási projekjét. Ennek lényege az volt, hogy a tavaly májusban debütált Galaxy S III-nak (I9300) októberben megérkezett a lekicsinyített testvérmodellje, a Galaxy S III mini (I8190). Idén pedig hasonló jelenségnek lehetünk tanúi Galaxy S4 fronton: a márciusban bejelentett és április vége óta kapható S4-nek (I9505) május végén jelentették be az S4 mini (I9195) nevezetű kistesóját, mely mostanság bukkan fel a kereskedések polcain, mi pedig gyorsan vallatóra is fogtuk.

László Ferenc

Mekkora?

Ha a Galaxy S4-et vesszük etalonnak, akkor az S4 mini 12 milliméterrel rövidebb és 8,5 milliméterrel kisebb szélességű, ami a kis kézzel megáldottaknak mindenképpen jó hír, azt azonban gyorsan hozzá kell tennünk, hogy a 8,9 milliméteres mini változat 1 milliméterrel vastagabb a nagytesónál. Amennyiben a kvázi elődmodellhez, az S III minihez hasonlítjuk az új készüléket, akkor azt vesszük észre, hogy míg a hosszúság minimálisan nőtt, addig a szélesség és a vastagság csökkent, ráadásul a 111,5 grammos tömeg is 107 grammra olvadt.

Summa summarum, a Galaxy S4 mini mai mércével mérve kellemesen kompaktnak mondható, és csak minimálisan nagyobb, mint egy iPhone 5.

Egy Samsung Galaxy S4 mini és egy iPhone 5
László Ferenc

Jó minőségű?

Ha a Galaxy S4-en is csak minimális mértékben képviseltette magát fém, akkor könnyen kikövetkeztethető, hogy a Galaxy S4 mini sem éppen a nemes anyagok túlburjánzó használatáról ismerszik meg. A nem unibody, tehát házilagosan könnyen szétszedhető borítás teljes egésze műanyagból készült, a hátlapot apró pöttyös textúra borítja, az oldaléleken pedig ezüstös díszcsík fut körbe. A könnyen leszedhető hátlap csillogó felületű és elég könnyen piszkolódik, az összeszerelési minőséggel viszont nincsenek problémák, a készülék nem nyiszeg-nyiszog és az illesztési hézagok is mindenhol egyenletesen vékonyak.

László Ferenc

Milyen a felszereltsége?

A Black Mist (régiesen: fekete) és White Frost (marketingmentesen: fehér) változatban készülő telefon baloldalán állítható a hangerő, az ellentétes oldal pedig az csak on/off gombnak ad otthont, vagyis az exponálógombot sajnos ezúttal is elbukjuk. A 3,5 milliméteres audio dugalj a felső élre került, még pedig a tévé távirányításhoz használatos infravörös port mellé.

A fedetlen microUSB-port az alsó élen figyel, ha pedig eltávolítjuk a hátlapot, akkor egy 1900 mAh kapacitású akkumulátor látványa fogad. Összehasonlításképp, az S III miniben egy 1500-as, az S III-ban egy 2100-as, az S4-ben pedig egy 2600-as akksi rejtőzik. Az S4 minivel az 1-1,5 napos használati idő simán hozható és ez manapság teljesen korrektnek mondható. A microSIM és microSD slotok az akkumulátor alatt kaptak helyet, vagyis a hot-swap funkciót el lehet felejteni.

László Ferenc

Kijelző: a régi nagy az új kicsi

Az idei miniben pontosan akkora méretű kijelző található, mint amekkora a gyártó 2011-es csúcsmodelljében, a Galaxy S II-ben volt. A 4,3 colos, Super AMOLED technológiájú panel 960x540 pixeles felbontású, ami előrelépést jelent az előző minihez képest, és ily módon a pixelsűrűség 233 ppi-ről 256 ppi-re nőtt, de persze még mindig messze elmarad az S4-féle 441 ppi-s értéktől.A Gorilla Glass-szal védett display képminősége alapvetően rendben van, de persze ha közelről bámuljuk a kijelzőt, akkor már látszanak a pixelek.

A kontrasztarány az egekben van, a fekete valóban mélyfekete, a betekintési szög hatalmas, ellenben a fényerő lehetne nagyobb is.

László Ferenc

Élet az előlapon

A kijelző feletti szekcióból sajnos száműzték a notifikációs LED-et, pedig ez az apró villogó sokszor igen jó szolgálatot tud tenni. A proximity szenzor természetesen adott, csakúgy mint az 1,9 megapixeles előlapi kamera, melynek köszönhetően ezúttal is megkapjuk a Smart Stay funkciót, vagyis a kijelző egészen addig nem megy le alfába, amíg a tartalmát figyeljük.

Bejövő híváskor elég a tenyerünkkel lefedni a telefont, hogy a csengőhang elnémuljon, ezenkívül pedig beállítható, hogy akár egyszerű fülhöz történő emeléssel indítsunk hívásokat.

Az adatbeviteli feladatok a 4x5,5, illetve 7x4 milliméteres gombokat felvonultató virtuális QWERTY billentyűzettel hajthatók végre, melynek felső sorában - az S4-től eltérően - ezúttal nincsenek dedikált számgombok.

László Ferenc

Belsőségek

Nyílt titok, hogy a Galaxy S4 mini nemcsak méretét, hanem belbecsét illetően is meg lett vágva a nagy Galaxy S4-hez képest, így aztán a négymagos processzor helyett be kell érnünk egy kétmagos chippel. A készülék agya egy 28 nanométeres csíkszélességű Snapdragon 400-as (Qualcomm MSM8930 Pro) chipset, ennek részét képezi egyrészt két darab 1,7 GHz-es Krait 300 processzormag, illetve egy Adreno 305-ös grafikusgyorsító.

Ez ugye nem egy atomerőmű, viszont a tesztprogramokban simán 2-3x jobb eredményt produkál, mint a Galaxy S III mini (2x1 GHz), és a lényeg az általunk tapasztalt érzet: a készülék működése minden körülmények között villámgyors. Ebben segít az is, hogy a RAM kapacitása a tavaly minihez képest nőtt, 1 GB-ról 1,5 GB-ra nőtt.

László Ferenc
Szoftver és szolgáltatások

Ahogy az egy ilyen új telefontól elvárható, az S4 mini már kapásból a legújabb, 4.2.2-es Androidot futtatja, melyre a gyártó ráhúzta a már jól ismert TouchWiz Nature UX gúnyát. A hatféleképp feloldható lock-screenre widgeteket és gyorsindítókat is pakolhatunk, a normál/egyszerű üzemmódú kezdőképernyőn maximum hét slide-unk lehet, egy gyors pinch-to-zoom mozdulattal pedig áttekintő módba kerülhetünk.

A legfontosabb S-ekről a nagy S4-es tesztjében már írtunk, S funkciókból pedig a miniben sincs hiány, vagyis kapunk többek közt S Tervezőt, S Jegyzetet, S Fordítót, S Voice-ot és S Utazást is. Böngészőből mind a default mind pedig a Chrome remek szolgálatot tesz és villámgyorsan jeleníti meg a különböző webes tartalmakat.

A zenelejátszó mindent, még a FLAC állományokat is simán lejátssza, tizenötféle EQ beállítással és 7.1-es hangzással rendelkezik, állítható a sebessége (0,5-2x), megjeleníti a dalszövegeket és akár hanggal is vezérelhető. Az RDS-es sztereó FM-rádió érdekessége, hogy műsorrögzítésre és automatikus kikapcsolásra is képes, a videólejátszó képe pedig lekicsinyíthető és bárhova áthelyezhető a kijelzőn.

Kamera, adatátvitel

Az 5 megapixeles Galaxy S III minihez képest előrelépést jelent a Galaxy S III-ban lévőhöz nagyon hasonló, 8 megapixeles felbontású kamera modul, autófókusszal és LED-segédfénnyek. Az exponálás akár hanggal is vezérelhető, az időzítő pedig 2/5/10 másodperces késleltetésre képes.

A sorozatfelvevő 3 fps sebességű, valamint szólnunk kell még a HDR funkcióról, a panorámakép opcióról, illetve a Full HD videófelvevőről (Galaxy S III mini: 720p).

László Ferenc

Míg az I9190-es alapmodellből hiányzik az LTE és az NFC, addig a nálunk járt I9195-ös modellben ezek is ott rejtőznek.

Ami kimaradt és ami bekerült

A Galaxy S4-be rengeteg olyan új feature került, melyek egyesek szerint rendkívül hasznosak, mások szerint viszont csak egyszerű parasztvakítások. Nos, ezek túlnyomó többsége kimaradt a Galaxy S4 mini végleges változatából, noha a korábbi prototípusokban még képviseltették magukat. Ami megmaradt, az a már említett Smart Stay, ellenben az Air View, az Air Gestures, a Smart Scroll, a Smart Pause és a Multi Window már a távolmaradók listáját gyarapítja.

Az Air és Smart funkciók hiányát persze túl lehet élni, a Multi Window viszont nagyon is hasznos tudna lenni, igaz egy 4,3 colos kijelzőn talán már nem lenne olyan kényelmes a használata, mint egy 5 coloson.

Phandroid

Kimaradtak továbbá az extra szenzorok (hőmérő, barométer, páratartalom mérő) és persze az ezekre épülő S Health is. Ami a Galaxy S4-hez képest újdonság, az a már említett FM-rádió, a nagytesóban ugyanis nincs ilyen készség.

Verdikt

A Galaxy S4 mini egy nagyon is szerethető felső-középkategóriás androidos készülék, azt azonban senki se gondolja, hogy kompakt formában teljesen ugyanazt nyújtja mint a Galaxy S4. Kisebb kijelző, egyszerűbb chipset, kevesebb memória, kisebb felbontású kamera, kigyomlált szolgáltatáskínálat - ezekkel kell megbarátkoznunk. A helyettük kapott FM rádió pedig nem mindenkinél kárpótolhatja a kieső vagy gyengébb elemeket.

László Ferenc

A készülék a cikk írásakor a Telenor és a Vodafone kínálatában fedezhető fel, de napokon belül várhatóan a T is megkezdi majd a forgalmazását. A Galaxy S4 mini kártyafüggetlen formában legolcsóbban mintegy 115 ezer forint ellenében gyűjthető be, ami ahhoz képest mindenképpen magas ár, hogy a néhány hónapja kapható Galaxy S4 ma már 140 ezer forint magasságában is megvásárolható.

A Galaxy S III mini jelenleg körülbelül 60 ezer forintba, a Galaxy S III pedig mintegy 100 ezer forintba kerül. Szabad a választás, az azonban biztos, hogy a Galaxy S4 mini egyelőre nem éppen a legjobb ár/érték arányú Samsung készülék.
Hirdetés