Tech hvg.hu 2013. július. 04. 10:08

Fájlmegosztás telefonnal egy kissé másképp, mint eddig

Sokféle fájlmegosztó szolgáltatás létezik okostelefonokra, az alábbi azonban még a távolságot is figyelembe veszi.

Képzeljük el, hogy egy fesztiválon fájlokat küldenénk velünk bulizó barátainknak, például képeket vagy videókat osztanánk meg velük. Erre persze sokféle módszer létezik, azonban a ProxToMe egészen frappáns megoldást kínál.

Az appnak köszönhetően ugyanis azokkal az emberekkel oszthatunk meg fájlokat, akik egy tőlünk számított 72 méteres sugarú körön belül tartózkodnak. Még egy feltétel van: ezeknek az embereknek is iOS-es telefonjuk (táblagépük) legyen, és persze a szóban forgó alkalmazás is rajta legyen.

Ettől kezdve ezek a partnerek már „látják” egymást, és akár kisebb, akár nagyobb fájlokat egyetlen kattintással megoszthatnak egymással.

Az app Bluetooth-kapcsolatot használ, és a Dropbox segítségével küldi és veszi az állományokat. A legszebb az egészben, hogy még csak a kontaktjaink között sem kell szerepelnie annak, akivel így osztanánk meg fájlokat, elég, ha a már említett 72 méter sugarú körön belül tartózkodik.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.