Tech hvg.hu 2013. május. 15. 13:00

Itt az egyablakos gépleleplező

Az alábbi program valóban látványos megjelenítésben árulkodik számítógépünk jellemzőiről.

Pár napja mutattunk már egy programot, amelynek a segítségével számítógépünk „mélyére” hatolhatunk, azaz megtudhatjuk komputerünk valamennyi apró, rejtett jellemzőjét. Hasonló feladatot lát el a Sys Toolbox Pro is, viszont az eredményt jóval látványosabb és áttekinthetőbb módon prezentálja, mint a társa.

A nevében szereplő Pro szócska ellenére egy ingyenes programról van szó, amelyik például erről a linkről tölthető le zip-formátumban. A kicsomagolása, majd az exe fájlra kattintás után pillanatok alatt települ a program, ráadásul – igen előzékenyen – még az eltávolító modulját is a gépünkre teszi.

Ha elindítjuk, egy igen látványos, szinte a teljes képernyőnket betöltő ablakban láthatjuk számítógépünk mindazon jellemzőit, amelyekhez hozzáfér a program. Először még üresek a kis ablakok, azonban ha a bennük lévő kis dobozokra kattintunk, máris feltárulnak a titkok, sőt például a képernyő esetében még egy tesztablakhoz is eljutunk.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.