Tech hvg.hu 2013. április. 17. 16:00

Drámaian lecsökkenhet a windowsos táblagépek ára

Akár 200 dollár, azaz körülbelül 46 ezer forint körüli összegre csökkenhet a windowsos táblagépek ára, az Intel új chipjének köszönhetően.

Remek dolgokat ígér az újgenerációs Atom processzor: a négymagos, Bay Trail kódnévre hallgható chip kétszeres számítási teljesítményre lesz képes úgy, hogy mindeközben jóval kevesebb energiát fogyaszt majd, mint az elődje.

Ez azonban eltörpülni látszik azon előnye mellett, amit az Intel vezérigazgatója, Paul Otelini állít: a Bay Trail processzorral dolgozó táblagépek ára akár 200 dollárig is lemehet.

Forrás: Windows Phone Central

Ezek az eszközök, az említett processzorral együtt, a harmadik negyedévben jelenhetnek meg. Ha mindez megvalósul, az egyúttal azt is jelenti, hogy az asztali alkalmazások futtatására alkalmas Windows 8-as táblagépek nagyjából olyan áron lesznek megvásárolhatók, mint a 7”-os androidos tabletek.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.