Tech hvg.hu 2013. április. 16. 13:00

Vajon igaza lesz? A Google elnökének meglepő jóslata

Ha valakinek, hát Eric Schmidtnek, a Google elnökének szavaira érdemes odafigyelni. Még akkor is, ha sokan azért nem adnak hitelt legújabb jóslatának.

Merész állítást tweetelt ki Eric Schmidt, a Google elnöke. Véleménye szerint az évtized végére, azaz 2020-ra már mindenki a világon az internethez kapcsolódik.

Más szavakkal ez azt jelenti – fogalmaz a Business Insider –, hogy mindössze hét éven belül az internet még ott is elérhető lesz a világon, ahol egyébként nincsen elektromosság, és alapvetőbb dolog lesz, mint mondjuk a tiszta víz.

Schmidt egyébként a Google+-ra is kiposztolta ez irányú gondolatait – jöttek is bőven a kommentek, és bizony nem mindenki értett egyet az elnökkel. Volt, aki kifejezetten nonszensznek titulálta a felvetést, arra hivatkozva, hogy amikor egymilliárd embernek nincs mit ennie, kissé fura internetellátottságról beszélni.

Azt azért látni kell, jegyezte meg a Business Insider, hogy a Google például támogatja a GEEKS Without Frontiers nevű projektet, amelynek a célja, hogy olcsó, vezeték nélküli internetet vigyen azokra a helyekre, ahol nem építhető ki a hagyományos hálózat. A Samsung is dolgozik egy terven, amelyben napenergiával működő internetkapcsolatot vinnének az afrikai iskolákba, 2,5 millió tanulót csatlakoztatva a világhálóra 2015-ig. És itt csupán két projektről van szó a sok közül.

Ezzel együtt nehéz elhinni, hogy valóban igaza lesz Eric Schmidtnek – mindenesetre nem kell túl hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy meglássuk.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.