Digitális légi térképekre állnak át a magyar katonák
A Magyar Honvédség is átáll a digitális légiforgalmi térképekre - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
A Magyar Honvédség az egész Földet lefedő, polgári és katonai repülőtereket is egyaránt tartalmazó navigációs térképekhez jutott. Harminchárom év után ez az első nagy jelentőségű fejlesztés a légiforgalmi térképek tekintetében - olvasható a minisztériumi közleményben.
Az elmúlt két hónapban tesztelték az új rendszert, és ez alapján úgy vélik: a digitális térképek használatával könnyebb, pontosabb, ezáltal biztonságosabb a repülési feladat végrehajtása. Ennek révén naprakész információk állnak majd rendelkezésre az útvonal-navigációs, a közelkörzeti és a guruló térképek terén, valamint állandóan frissülni fog az összes egyéb tervezési információ, ahogy az adott országra és repülőtérre vonatkozó egyedi szabályok is.
A Magyar Honvédség alakulatai 1980-től a Jeppesen vállalat által forgalmazott nyomtatott, papír alapú kiadványt használják. Ezek frissítései nagy mennyiségű papír felhasználásával járnak. Egy-egy készlet súlya eléri akár a 20-25 kilogrammot is, de az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis Szállítórepülő századánál például - a feladatainak számát figyelembe véve - egy évben 2000-2500 kilogramm plusz rakományt jelent.
A lehetőségeket figyelembe véve a Jeppesen által forgalmazott digitális változat mellett döntöttek, de a biztonság érdekében ezt két papírkészlettel is kiegészítik - olvasható a HM közleményében.