Nem (csak) az erős hardvert szánja az új PlayStation felhasználócsalogató tulajdonságának a Sony.
A Joystiq a Nikkei egyik névtelen, Sonynál dolgozó forrására hivatkozva állítja, hogy a várakozások szerint február 20-án bemutatandó új PlayStation konzol "új játéklehetőségeket" hoz majd a platformra, melyek elsősorban a más eszközökkel való összekapcsolódással érhetők majd el. Ha ez így lesz, akkor a "más eszközök" alatt egészen biztosan érthetjük majd a gyártó kézikonzolját,a PS Vitát, valamin az Xperia mobilokat is.
Emlékezetes: a Sony korábban éppen azért döntött úgy, hogy az Ericsson részének kivásárlásával, egyedül folytatja mobilos tevékenységét, hogy minél szorosabb integrációt tudjon végrehajtani különböző platformjai közt.