Tech hvg.hu 2013. január. 18. 10:25

Akár 2 méterről, vezeték nélkül is tölthető lesz a Galaxy S IV

Feltehetően a barcelonai MWC-n mutatkozik be a Samsung új zászlóshajója, amelyről egyre több érdekességet lehet hallani, például azt, hogy nagy távolságról lehet majd vezeték nélkül is tölteni.

Ahogy arról a koreai hírportál, a DDaily is beszámolt, a Galaxy S IV-et egy – opcionális – vezeték nélküli töltőállomással is ellátják. Azonban ez némiképp eltérő technológiát használ majd, mint a többtucatnyi elektronikai cég által támogatott Wireless Power Consortium nevű szervezet Qi szabványa, amelyet már néhány telefon támogat.

Ez utóbbi az elektromágneses indukció elvén működik, és maximum négy centiméteres távolságból engedi a drótnélküli töltést, míg a Samsung új módszere akár kétméternyi távolságot is megenged a készülék és a töltő között.

DDaily

Mint említettük, a vezeték nélküli töltés lehetősége opcionális, azaz a telefon nem tartalmazza majd alapból ezt a lehetőséget, külön lehet megvásárolni hozzá a speciális hátlapot és a hozzá való töltőt. Az árról egyelőre nem érkezett hír.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.