Tech hvg.hu 2013. január. 11. 15:20

Megépült az első villanykomp

Norvégiában 2015-ben már közlekedni a Siemens kizárólag árammal hajtott autóskompja. Majdnem 20 km/h sebességgel halad majd - motorzaj és károsanyag kibocsátás nélkül.

A norvég Fjellstrand hajógyárral közösen a Siemens kifejlesztette a világ első villamos meghajtású autóskompját. A 80 m hosszú hajó, amelyen 120 autó és 360 utas számára van hely, és a tervek szerint 2015 elejétől már közlekedni fog a Sognefjord két partján lévő Lavik und Oppdal helységek között.

Két menet között a kikötőben mindössze tíz perc elegendő a hajó akkumulátorainak feltöltésére. Az ezen az átkelő szakaszon közlekedő kompok jelenleg – egyenként és évente – körülbelül egy millió liter dízelolajat égetnek el, és ebből 570 tonna széndioxidot és 15 tonnát kitevő nitrogénoxidokat bo-csátanak ki. Az e-komp kifejlesztésére egy pályázat adott alkalmat, amelyet a norvég közlekedési minisztérium írt ki erre a kompjáratra. A villamos hajtás, mint megoldás alkalmazásának díjazásaként a Norled hajózási vállalat 2025-ig szóló koncessziót kapott a kompjárat üzemeltetésére.

siemens.com

A hajót eleve villamos hajtásra konstruálják: két keskeny törzsre épülő katamaránként kisebb a vízellenállása, mint a konvencionális hajóké. Ráadásul a törzsek nem acélból, hanem alumíniumból vannak. Dízelmotor helyett egy tíztonnás akkumulátorról táplált villanymotorok hajtják a két hajócsavart. Az új komphajó összsúlya fele a konvencionális változaténak. Mindez megjelenik a meghajtás energiaigényében: a jelenlegi komp 1500 kW-os motorteljesítményével szemben az új hajó 800 kW akkumulátor-teljesítménnyel rendelkezik majd, amelyből a normál üzemi sebesség (tíz csomó, azaz 18,5 km/ó) mellett 400 kW is elegendő.

Az e-komp megvalósításának kritikus pontja a mindössze tíz perces töltési idő. A két kis parti község helyi áramhálózata nem képes a rövid töltési idő tartásához szükséges nagy töltőáram le-adására. A fejlesztők ezért mindkét kikötőben is akkumulátorokat telepítettek. Ezekről tíz perc alatt fel lehet tölteni a hajó akkumulátorát, maguk pedig szép lassan feltölthetők a helyi hálózatról, míg a hajó oda-vissza megteszi az utat.
A norvég partok mentén kompok százai teljesítenek szolgálatot szigetek, illetve fjordok partjai között. A mai akkumulátor- és töltőtechnika mellett minden olyan útvonalon, ahol a menetidő nem több mint fél óra, reális alternatívát jelenthet a (tisztán) villamos hajtás.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.