Tech hvg.hu 2012. október. 10. 14:07

Idén és jövőre sem lesz új HP mobil

A cég vezérigazgatójának nyilatkozata szerint öt éven belül visszalépnének az okosmobilos piacra, de nem idén és nem is jövőre.

Három hete még arról számoltunk be, hogy egy androidos készülékkel hamarosan újranyithatja mobilos részlegét az iparágból nemrég kiszálló Hewlett-Packard. Most a cég első embere szólalt meg az ügyben, a HP mobiljaira vágyók idei és jövő évi reményeit is eltörölve, de jelezve, hogy létszükséglet a telefon.

A Computerworld beszámolója szerint Meg Whitman a cég befektetői napján úgy fogalmazott, nincs tervben az, hogy 2013-ban bemutassanak egy okosmobilt, de el kell kezdeniük gondolkozni azon, hogy mi lehet a HP egyedi szerepe ezen a területen. "Úgy gondolom, hogy ha a mostantól számított öt éven belül nem lesz egy okosmobilunk vagy bármi, ami ennek az eszköznek a következő generációját jelenti, akkor a világ sok országában elzárjuk majd magunkat a felhasználók jelentős része elől".
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.