Szövegszerkesztőből számtalan tölthető le az internetről. Vannak olyanok, amelyek szinte mindent tudnak amire a Microsoft Word is képes, de akadnak jóval szerényebb képességűek is. Az OmmWriter azonban egyikhez sem hasonlítható!
A program felülete teljesen eltér szinte minden népszerű szövegszerkesztőtől, még azoktól is, amelyeket teljes képernyős üzemmódban is használhatunk (például a WriteMonkey). Nincs sem állandó eszköztár, sem hagyományos formázási lehetőségek, sem látható menüsor.
Az OmmWriter kizárólag teljes képernyőn használható, elindításakor gyakorlatilag csak egy háttérképet látunk egy villogó kurzorral, s azonnal elkezdhetünk gépelni. Miközben írunk, kellemes háttérzene szól, s a billentyűleütéseknek is saját hangja van.
A háttérkép, a zene és a leütések hangjai egyébként mind cserélhetők. Ha megmozgatjuk az egérkurzort, láthatóvá válik a szöveg kerete és annak jobb szélén néhány kerek kis ikon. Ezekkel válthatjuk a kijelzőn látható karaktertípust, annak méretét, a zenét, a háttérképet és a hangokat, illetve a legalsó ikon szolgál a mentés és visszatöltés funkciók elérésére. A hangok és a zene természetesen kikapcsolhatók, ha nincs rájuk szükségünk, a szöveg keretének méretét pedig szabadon meghatározhatjuk. A lényeg, hogy úgy állítsuk be a felületet és az opciókat, hogy a végeredmény egyfajta "meditatív" szövegszerkesztő legyen, amelyben kellemes körülmények között, minden zavaró tényezőtől mentesen tudunk dolgozni. Formázási lehetőségek nincsenek, a végeredmény egy .omm vagy .txt kiterjesztésű szövegfájl, illetve ha az egérkurzort a képernyő felső részére mozgatjuk, a megjelenő menüben lehetőségünk van PDF-be is exportálni az anyagot.
Az OmmWriter Windowsra és Macre egyaránt elérhető, ingyenes és fizetős változatban is. A weboldalon dönthetünk, melyiket szeretnénk letölteni. Az ingyenes verzióban kevesebb hangeffekt, zene és háttérkép van, de minden más szempontból egyezik a fizetős változattal. Utóbbit az oldalon tetszőleges, általunk meghatározott áron vehetjük meg, csak a minimum összeget kötik ki (az 4,11 dollár). Ha többre értékeljük, ajánlhatunk érte magasabb árat is. A maces verzió a Mac App Store-ból is megvásárolható (ott e cikk készültekor éppen 2 dollárért adják, akciósan).
Aki tehát teljes koncentrációval szeretne írni, annak érdemes egy próbát tennie az ingyenes változattal, ha pedig bejön a dolog és szükség lenne az extra hangokra, zenékre és hátterekre is, 4 dollárt bőven megér a program teljes változata.