Magyarországon elsőként a Magyar Telekom vezeti be a hangazonosítást, mely nemcsak kényelmes, de az eddigieknél biztonságosabb ügyfél azonosítást tesz lehetővé.
A Magyar Telekom előfizetői már hangjukkal is azonosíthatják magukat a telefonos ügyfélszolgálatokon. Ez az azonosítási módszer a negyven jellemzővel bíró ujjlenyomatnál is hatékonyabb, hiszen a hang közel száz ismérve alapján képes egyértelműen azonosítani a hívó felet. A technológia civil életben való alkalmazása még újdonságnak számít, ám a pozitív tapasztalatoknak köszönhetően a Nuance vállalat fejlesztése gyorsan terjed. Ez a hangalapú technológia táplálja hivatalosan meg nem erősített információk szerint az Apple Siri megoldását, összesen 20 millió ügyfél használja a rendszert.
A Telekomnál bevezetett rendszernek köszönhetően a jövőben már nem szükséges az előfizetői jelszó a telefonos ügyintézéshez, hiszen az ügyfélazonosító vagy a telefonszám megadását követően a hívó felet azonosítani tudják a hangja alapján is.
A hangazonosítás beállítása az automata segítségével - az előfizetői jelszó megadását követően - egyszerűen elvégezhető a 1430-as és a 1412-es telefonszámon, ahol a hangminta rögzítéséhez a következő mondatot szükséges elismételni: „A hangom az azonosítóm, ilyen egyszerű és kényelmes”. Egy T-Mobile hívószámhoz vagy MT ügyfélazonosítóhoz maximum 5 darab hangminta tárolható, de természetesen továbbra is lehetőség lesz a hagyományos, jelszóalapú azonosítással ügyeket intézni.
A funkció egyszeri díja hangmintánként 99 forint. Az első 20 ezer hangmintát rögzítő ügyfélnek, valamint Platina kedvezményjogosultsági szinttel rendelkező előfizetőknek a hangrögzítést díjmentesen biztosítja a Magyar Telekom.