2012. június. 13. 14:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 13. 14:18 Tech

Magyar kutatókkal figyeltetik meg a Földet

Egyedülálló adatok értelmezésére nyílik lehetőségük magyar geofizikusoknak, akik az Európai Űrügynökség (ESA) Swarm (Raj) földmegfigyelési küldetésében vesznek részt - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

A Swarm kifejlesztése az ESA Élő Bolygó elnevezésű programjának része. Az Európai Űrügynökség három űreszköz felhasználásával a geomágneses térnek és időbeli alakulásának eddigi legpontosabb felmérését végezheti el. Ennek révén a kutatók elmélyíthetik a Föld belsejével és a Föld körüli térség fizikai állapotával kapcsolatos ismereteiket is.

A három mesterséges holdat a tervek szerint ez év második felében bocsátják fel, és 400-550 kilométeres magasságban keringenek majd. A raj mindhárom tagja sarki pályán fogja megkerülni a Földet. Repülési útjuk lehetővé teszi, hogy a kutatók ne csupán vízszintes irányú változásokat mutassanak ki a két alsó műhold egymáshoz közeli helyzetéből kiindulva, hanem a harmadik, magasabban keringő szatellit segítségével a függőleges változásokat és mozgásokat is megfigyelhessék, például az elektromosan töltött részecskék felfelé áramlását.

Az Európai Űrügynökség három műholdját egy-egy, egymást kiegészítő műszersorozattal szerelték fel, többek között magnetométerrel, gyorsulásmérőkkel, elektromostér- és plazmaműszerekkel, csillagkamerákkal és GPS-vevőkkel. E felszereléssel a Swarm hozzájárul az ionoszféra, a termoszféra és az űridőjárás pontosabb megismeréséhez is, de a program fő célja a geomágneses tér eredetének és változásainak alaposabb feltárása.

"A műholdak pályáját és műszerezettségét úgy tervezték meg, hogy képesek legyenek a globális változás különböző hatásainak kimutatására is" - hangsúlyozta Verő József akadémikus, aki példaként említette a globális zivatartevékenység megfigyelésének lehetőségét is. A villámok száma ugyanis erősen függ a hőmérséklettől. A műholdakon elhelyezett gyorsulásmérőkkel kimutatható a talajvízszint ingadozása is.

A körülbelül négy évig tartó küldetés számtalan lehetőséget kínál a geofizikusoknak. A közelmúltban ezek kihasználására bátorította a magyar szakembereket Hermann Lühr, az MTA tiszteleti tagja, aki Sopronban, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézetében tett látogatásán részletesen beszámolt a Swarm-misszióról. 

Az Európai Űrügynökség és a szervezetben társult tagsággal rendelkező Magyarország közötti eredményes együttműködést már több sikeres program fémjelzi. Ezek közé tartozik a CLUSTER, az ESA egyik legeredményesebb űrkutatási missziója. Ennek keretében 2000-ben négy műholdat állítottak pályára, amelyek a részecskék és az erőterek mérésével lehetővé tették a földi magnetoszféra térbeli szerkezetének megismerését. A műholdakon 11 különböző műszer folyamatosan vizsgálja azokat a fizikai paramétereket - például a töltött részecskék számát, a hőmérsékletet, a mágneses és elektromos térerősséget -, amelyek a naptevékenység függvényében változnak. 

A CLUSTER programban az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske- és Magfizikai Intézetének kutatói a mágneses tér és az energikus részecskék fluxusát (áramlását) mérő műszerek adatainak tudományos feldolgozásában vesznek részt - olvasható az MTA honlapján.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.