A műszeres vizsgálat nyomán sikerült meghatározni, hogy a talált mag a keskenylevelű habszegfűgé (Silene stenophylla) -  mondta Gyulai Gábor professzor az ősnövénykutatást végző tudományos team vezetője. E megállapításnak pedig azért van tudományos jelentősége, mert a szóban forgó, a szegfűfélék családjához sorolható növény különböző változatai ma is előfordulnak a természetben, vagyis a habszegfű évezredek óta tartó evolúciós változásai nyomon követhetőek. 

"A növénynemesítőknek mindez támpontul, egyfajta vonalvezetőként szolgálhat a különböző haszonnövények tulajdonságainak - nagyobb termés, betegségekkel szemben ellenálló képesség, hidegtűrés - javításához, ami nem más, mint az evolúció felgyorsítása a tudomány eszközeivel. Most a genetikusok az ősi mag jóvoltából olyan kontrollnövényhez jutottak, amely főként a nemesítés ütemének a beállításához jöhet segítségül. Egy-egy tulajdonság túl gyors kierőltetése ugyanis ronthatja az eredményt, az így is évekig tartó nemesítési munka indokolatlan lassítása pedig nagy időveszteséggel járhat" - mondta Gyulai. 

A gödöllői egyetemet a moszkvai Orosz Tudományos Akadémia Fizikokémiai Tanszéke kérte fel az együttműködésre, a magyar tudományos műhely ugyanis rendelkezik azzal a nagyfelbontású képelemzésre kifejlesztett pásztázó elektormikroszkóppal, amely az épségben előkerült maglelet pontos beazonosítását lehetővé tette. 

"A paleontológusok rendszerint csupán megkövesedett növényi leletekre, lenyomatokra bukkannak, a jégbe zártan, eredeti állapotában megmaradt magból viszont több információ nyerhető, és akár a mag DNS-szerkezetét is a tudomány szolgálatába állíthatják" - mondta a professzor. Hozzátette, a moszkvai intézmény most a mag életre keltésén dolgozik, mert a csírázásra már képtelen magban feltételezhetően túlélő sejtekből lehetséges a teljes növény felnevelése.

Az orosz akadémia továbbra is állandó kapcsolatban áll azokkal a kutatókkal, akik a szibériai tundra egykor mocsaras, fagyos talajában - mint egy természetes hűtőszekrényben - örök álmukat alvó mamutok felkutatásán fáradoznak. 

A mamut több millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, és hozzávetően 10 000 évvel ezelőtt halt ki a kőkorszakban. Szibériában található a legtöbb, épségben megmaradt mamutlelet, mert a 6-8 tonnára megnőtt állatok tetemei az állandó hideg következtében megfagyott talajban nagy számban vészelhették át az elmúlt röpke évezredeket.

A professzor érdekességként megemlítette, hogy egy-egy épségben megmaradt ősállat húsát megsütve gasztronómiai különlegességként még az 1900-ban rendezett Párizsi Világkiállításon az előkelő vendégek is megkóstolhatták. 

"Állítólag az íze nem volt repetára csábító, ezért sincs okunk irigyelni barlanglakó elődeink étrendjét. A Gödöllőre eljuttatott magvak egy Szibéria észak-keleti részén talált gyapjas mamutból kerültek elő, méghozzá nem is az ősállat gyomrából, hanem a tetem csontjai közé anno beköltözött, szintén őskori rágcsáló fészkéből" - árulta el Gyulai Gábor. 

A gyapjas mamutban talált keskenylevelű habszegfű és hasonló, a tudomány számára új információs forrásként számba jöhető leletek ma még inkább értékesek a növénynemesítők számára, mert mindenhol nagy szellemi erőket összpontosítanak újabb fajták előállítására. A nemesítés egyik fő iránya a nagyobb hozamokat adó gabonák, kertészeti növények, gyümölcsök, elterjesztése a Föld hétmilliárdra gyarapodott lakóinak ellátására. 

A másik fő irány a globális felmelegedéshez való alkalmazkodás. Gyulai Gábor kiemelte, hogy ez különösen fontos a Kárpát-medencében, ahol a prognózis szerint néhány évtized múlva éves átlagban a korábbinál több meleg napra, kevesebb csapadékra lehet számítani a mediterrán klíma északra tolódása miatt. "Ezért a nemesítők már most a mi éghajlati viszonyainkhoz alkalmazkodó, ma még mediterrán narancs-, füge- és pisztáciafajták előállításán munkálkodnak" - közölte.