A dinók szellentése is rásegített a globális felmelegedésre
Az óriásira nőtt növényevő dinoszauruszok bélgáza felmelegítette a Föld éghajlatát tudósok szerint, az őslények szervezetéből legalább olyan mennyiségű metán került a légkörbe, mint amennyi manapság az emberi tevékenységnek és a természetes kibocsátásnak köszönhető.
Brit tudósok a Current Biology című tudományos folyóiratban írtak kutatásuk eredményeiről. Az, hogy a marhák és más kérődző állatok böfögésükkel és bélgáz-kibocsátásukkal hozzájárulnak az éghajlat felmelegedéséhez, ma már nem vitatott a tudósok körében. Ha pedig manapság így van, miért ne lehetett volna így a dinoszauruszok korában, 150 millió évvel ezelőtt - tették fel a kérdést a liverpooli John Moores Egyetem David Wilkinson vezette kutatói.
A szakemberek a szauropodák száma és testsúlya alapján következtettek a metánkibocsátás mértékére. Abból indultak ki, hogy egy négyzetkilométeren egykor 200 ezer kilogramm szauropoda-biomassza létezett. Ez tíz kifejlett brontoszaurusznak felel meg, fejenként 20 ezer kilogrammos testsúllyal. Minden egyed naponta 1,9 kilogramm metánt bocsátot ki, a tíz állat egy év alatt 6,9 tonnát.
A szauropodák általi globális metánkibocsátás évi 520 millió tonnára rúgott - számították ki a tudósok. Ez a mennyiség megfelel annak, amennyi az emberi tevékenységnek és a természetes forrásoknak köszönhetően a levegőbe jut egy év alatt. A kérődzők évi 50-100 millió tonnáért felelősek ebből.
A szauropodák 150 millió évvel ezelőtt hozzájárultak ahhoz, hogy koruk klímája nyirkos és meleg legyen - foglalták össze a brit kutatók.