Tech hvg.hu 2012. április. 05. 16:00

Fotó: újabb kiszsiráf született a Fővárosi Állatkertben

Hat héttel az előző kiszsiráf megszületése után a csapat egy másik nősténye is világra hozott egy életerős utódot a Fővárosi Állatkertben. Az Ingrid nevű anyaállatnak ez az első borja, és ehhez mérten kissé zavarban is van. A gondozók így kénytelenek voltak letakarni azt az ablakot, amin keresztül a közönség betekinthetne a „szülőszobába”, mert máskülönben az anya nem szoptatná rendesen a kicsit. Amint az apróság megerősödik, természetesen a nagyközönség is láthatja majd.

"Idén már a második zsiráfborjúnak örvendhetünk. Kedd reggelre újabb zsiráf született Állatkertünkben, így most két apróság is cseperedik zsiráfjainknál" - olvasható a Fővárosi Állatkert honlapján. Az előző kicsi még február 19-én, vagyis alig több, mint hat hete jött a világra. Természetesen a nőstény zsiráfok nem tudnak hat hét elteltével újabb utódot a világra hozni, hiszen maga a vemhességi idő is 450 napra tehető.

A mostani utódot azonban nem a már rutinos anyának számító Santana, hanem egy fiatal nőstény, Ingrid hozta a világra. Az apa ezúttal is a Jonas nevű zsiráfbika, így a most született kicsi a másfél hónapja világra jött állat féltestvére. Az Állatkert történetében egyébként eddig – a kedden született állatot is beleszámolva – összesen 27 zsiráfborjú született, és arra is volt már példa, éspedig 1985-ben és 2002-ben, hogy egy naptári évben két zsiráf is napvilágot lásson.

Fővárosi Állatkert

Az apróság hat héttel idősebb féltestvérénél valamivel kisebb, kb. 168 centiméteres fejbúbmagassággal született, és a foltjai is világosabbak. Az állatgondozóknak emellett azt is sikerült kifigyelniük, hogy nőstény zsiráfborjúról van szó.

Az elmúlt két napban kérdéses volt, hogy nem lesz-e szükség emberi segítségre a kicsi felneveléséhez. A gyakorlatlan, elsőborjas patásoknál ugyanis előfordul, hogy nem engedik a kicsit szopni. Ingridnél is ez volt a helyzet az első, keddi nap folyamán, hiszen állandóan ellépett az emlőket kereső borjú elől. Este viszont minden gond nélkül engedte a jövevényt táplálkozni egészen reggelig.

Szerdán napközben azonban megint gond volt, így a kicsi estig megint nem jutott anyatejhez. Végül arra a megállapításra jutottak a gondozók, hogy Ingridet leginkább a látogatási időben az üvegablakon betekintő közönség zavarja. Ez önmagában nem meglepő, bár a rutinosabb nőstényeket nem szokta zavarni. Ingrid azonban egyáltalán nem rutinos, kicsit „zavarban is van” az anyai feladatoktól.

Éppen ezért a gondozók egy falemezzel átmenetileg letakarták az ablakot, hogy semmiféle zavaró körülmény ne vonja el Ingrid figyelmét az utódgondozásról. Ez a lépés meg is hozta az eredményt, hiszen amióta az ablakot letakarták, az anyaállat napközben is rendben táplálja borját. Így viszont a legifjabb zsiráfot néhány napig még nem láthatja a nagyközönség, hiszen meg kell várni, amíg kellően megerősödik, és Ingrid is leküzdi kezdeti zavarát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.