2012. március. 05. 16:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. március. 05. 20:47 Tech

Ennyi Nobel-díjas még nem járt magyar konferencián

Március 22-25. között egyszerre kilenc Nobel-díjas tudós és közel ezer külföldi kutató érkezik Szegedre, hogy közösen tisztelegjenek Szent-Györgyi Albert emléke előtt. A szervezők szerint nemzetközi viszonylatban is ritka, Magyarországon pedig példa nélkül áll, hogy egyszerre ennyi Nobel-díjjal kitüntetett kutató fogadja el a meghívást egy konferenciára.

A Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulója alkalmából megrendezett nemzetközi konferencia résztvevői a világ minden pontjáról érkeznek - közölték a szervezők.

Az előkészületek már több mint egy éve megkezdődtek. „A nemzetközi szinten is nagyszabású rendezvény megvalósulásában vitathatatlan érdeme van a Szegedi Tudományegyetemen zajló, Szent-Györgyi Albert örökségéhez méltó, nemzetközi szinten is elismert tudományos munkának. Az, hogy 9 Nobel-díjas is elfogadta a meghívást, az a szegedi universitas tudományos elismertségének is szól. A szervezők és az egyetem munkatársai nagyon komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a rendezvény létrejöhessen” – mondta Prof. Dr. Vécsei László, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja, a Szent-Györgyi Konferencia elnöke.

A négy napig tartó programsorozat központi helyszíne a József Attila Tanulmányi és Információs Központ lesz, a szekcióülések a Szegedi Tudományegyetemen kutatott témák köré szerveződnek. „A tudománytörténeti jelentőségű esemény résztvevőinek hat szakterület legújabb tudományos eredményeit, négy különböző – Szent-Györgyi Albert személyéhez is köthető – helyszínen, összesen 412 előadáson mutatják be a résztvevőknek” – sorolta Dr. Hegyi Péter, a konferencia főtitkára. A kardiológia, a gasztroenterológia, az immunológia és gyulladás, a molekuláris biológia és genetika, az idegtudomány, valamint a tuberkulózis témájában szervezett szekcióüléseken és a plenáris üléseken közel 1000 nemzetközi rangú kutató – köztük a kilenc Nobel-díjas – lesz jelen.

Ők kilencen tudománytörténeti jelentőségű felfedezéseikkel érdemelték ki a Nobel-díjat. Andrew W. Schally 1977-ben, Bert Sakmann 1991-ben, Eric Wieschaus 1995-ben, Peter C. Doherty 1996-ban, Tim Hunt 2001-ben orvosi és élettani Nobel-díjat kapott. Ada E. Yonath 2009-ben, Aaron Ciechanover 2004-ben, John E. Walker 1997-ben, Robert Huber pedig 1988-ban kémiai Nobel-díjat vehetett át. Ők így együtt most először – és könnyen előfordulhat, hogy utoljára – jelennek meg nyilvános rendezvényen.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.