2011. október. 11. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 11. 10:07 Tech

Négy német tartományban is bevetették a kémszoftvert

Legkevesebb négy németországi tartományban alkalmazták azt a kémprogramot, amellyel egy civil szervezet állításai szerint a hatóságok túllépték az alkotmánybíróság által biztosított jogköreiket.

Elsőként Bajorország, utána pedig Baden-Württemberg, Alsó-Szászország, továbbá Brandenburg tartomány belügyminisztériuma is elismerte a hírek szerint, hogy az illetékes bűnügyi hivatalok - megfelelő bírói felhatalmazással élve - korábban büntető eljárások során alkalmazták a sok vitát kiváltó szoftvert.

Az említett trójaiként viselkedő kémprogram lehetővé teszi, hogy a hatóságok bűnüldözési célokból a felhasználó tudta nélkül kifürkésszék gyanúsnak tartott személyek számítógépeinek egyes adatait.

Az ügy hatalmas felzúdulást okozott, politikusok - pártállástól függetlenül - vizsgálatot sürgettek. Megszólalt Angela Merkel kancellár is, aki aggodalmának adott hangot, és ugyancsak az állítások kivizsgálása mellett foglalt állást. Hans-Peter Friedrich belügyminiszter kijelentette, hogy a minisztériuma által felügyelt három hivatal - a szövetségi bűnügyi hivatal, az alkotmányvédelmi hivatal, valamint a szövetségi rendőrség - nem alkalmazta a programot. A négy érintett tartomány belügyminisztériuma ugyanakkor az alkalmazást elismerte, de azt hangoztatta, hogy az érvényben lévő törvényi rendelkezéseket, illetve az alkotmánybíróság határozatát nem szegték meg.

A rendőrség szakszervezete egy kedden nyilvánosságra hozott állásfoglalásban azt hangoztatta, hogy a szoftverre szükség van a bűnözők elleni harc érdekében. A szakszervezet szerint ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte annak biztosítását, hogy az állampolgárok ne kételkedjenek a hatóságok szavahihetőségében.

Az elmúlt hét végén egy civil szervezet, a Chaos Computer Club (CCC) állt elő azzal a váddal, amely szerint a hatóságok az elmúlt időszakban rendszeresen visszaéltek jogköreikkel, és a szóban forgó programot a számítógépek, illetve tulajdonosaik szinte korlátlan kikémlelésére használták fel. 

A számítógépek távoli ellenőrzését bűnüldözési célokból lehetővé tévő szoftvert évekkel ezelőtt a szövetségi bűnügyi hivatal fejlesztette ki, annak alkalmazását azonban az alkotmánybíróság 2008-ba erősen korlátozta, szinte kizárólag csak az adatforgalom rögzítést engedélyezve. Ezzel szemben a CCC most azt hangoztatta, hogy a programot az illetékesek a számítógépek széles körű ellenőrzésére, illetve "kikémlelésére" használták fel, a számítógépen tárolt adatokat is átvizsgálhatták.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.