Tech MTI 2011. október. 11. 21:19

A többségnek nincs szüksége multivitaminokra

Egyes étrend-kiegészítők idősebb nőknél növelhetik a halálozási kockázatot - írták tanulmányukban amerikai és finn kutatók.

Az Archives of Internal Medicine című amerikai orvosi folyóiratban közzétett adatok szerint a kiegészítők közül leginkább a vas adott okot aggodalomra, míg a kalcium egyértelműen csökkentette a halálozás kockázatát.

A kutatók egy nagyszabású felmérés adatait elemezték, amely 38 772, átlagosan 62 éves nő bevonásával Iowa szövetségi államban készült. A résztvevők 1986-ban, 1997-ben és 2004-ben számoltak be egyebek közt arról is, hogy mennyi és milyen étrend-kiegészítőt szedtek.

sxc.hu



A követéses vizsgálat közel két évtizede alatt 66 százalékról 85 százalékra emelkedett azok aránya, akik szedtek valamilyen étrend-kiegészítőt. Közöttük gyakoribb volt az egészséges étrend követése, a testedzés és az, hogy nem dohányoztak, ennek ellenére bizonyos esetekben nagyobb volt körükben a korai halálozás kockázata, mint a kiegészítőket nem szedőknél.

Vitamin helyett zöldség és gyümölcs

A tanulmány szerzői úgy találták, hogy különösen a vaspótlást és annak mennyiségét lenne szükséges átgondolni, mert nagyobb dózisú szedése összefüggést mutatott a halálozási kockázat emelkedésével. Egyértelműen csökkentette viszont a korai halálozás kockázatát a kalciumpótlás. A kutatók megállapítása szerint egyes antioxidáns vitaminok, például az A- és az E-vitamin nagyobb dózisú szedése is ártalmas lehet, de kérdéses a D-vitamin haszna is azoknál, akik étrendje megfelelő.

A szakemberek a vitaminok és ásványi anyagok kiegészítőkkel való pótlása, megelőzési célú szedése helyett azt javasolják, hogy minél több gyümölcsöt és zöldséget iktassanak étrendjükbe az emberek.

 


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.