Tech techline.hu 2011. augusztus. 30. 13:15

Még nem nagyon tudjuk hova tenni a tableteket

Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos...

Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja, és 28 százalék tervezi, hogy fél éven belül beszerez egyet – derült ki többek között a KutatóCentrum által 2011 augusztusa során, első alkalommal végzett E-Tech Report kutatásból.

Mint a fenti adatokból is kitűnik, a modern eszközök használata szinte napról napra változik, és ami tegnap még trendinek számított, mára elavult. „A piaci szereplők részéről is felmerült már az igény arra, hogy követni tudják ezeket a változásokat, ezért indítottuk el az E-Tech Reportot, mely a tervek szerint évente méri fel a számítástechnikai és mobileszközök használatát” – mondta el Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

Az E-Tech Report többek között vizsgálja a telefonok, PC-k, laptopok, netbookok, notebookok, tabletek, e-readerek, játékkonzolok és hordozható zenelejátszók használatának gyakoriságát, a rajtuk végzett tevékenységeket, a preferált márkahasználatot, a vásárlási terveket, az eszközök iránti attitűdöt, valamint a kereszthasználatot. A részletes eredményeket bemutató tanulmányt a KutatóCentrum értékesíti.

Már a mostani kutatásból is számos meglepő adat derült ki, ám tekintve, hogy az elkövetkezendő években már a trendeket is tudják majd vizsgálni, még több érdekességre számíthatunk a jövőben. Jelenleg például a tableteket csupán a megkérdezettek 1 százaléka használja, sőt, sokan nem is nagyon tudják még hova tenni: a használatukra vonatkozó állításokról 30-40 százaléknak nem volt véleménye. Ezzel szemben a néhány éve még szintén ritkaságszámba menő okostelefonról ma már az emberek ötöde azt állítja, hogy nem lehet nélküle élni.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?