Meglepő lelet: elevenszülő lehetett a 120 millió éves ősgyík
Az eddigi legidősebb, százhúszmillió éves vemhes gyík megkövesedett maradványait tártak fel Kína észak-keleti részén, a fosszíliáról brit kutatók a Naturwissenschaften című folyóiratban közöltek tanulmányt.
A 30 centiméter hosszú gyík csontváza épségben vészelte át az elmúlt 120 millió évet, megőrződött a testében lévő tucatnyi embrió is. A University College of London kutatói szerint csupán néhány nap választotta el a gyíkot attól, hogy életet adjon kicsinyeinek, amikor kimúlt, és betemetődött a kréta időszakban - olvasható a BBC oldalán.
A fosszília azért különösen érdekes a tudomány számára, mivel nagyobb a valószínűsége, hogy az őshüllő az elevenszülők közé tartozott, mintsem tojásokat rakott volna. A ma élő gyíkoknak és kígyóknak csupán 20 százaléka tartozik az élveszülők közé. "Első látásra nem tartottam valami nagyra a fosszíliát" - jegyezte meg Susan Evans professzor, a tanulmány vezető szerzője. Ám amikor Jüan Vang, a Kínai Tudományos Akadémia paleontológusa megvizsgálta a fosszíliát, felfedezte a csaknem teljesen kifejlődött embriókat. A fosszília oly jó állapotban maradt fenn, hogy a tudós mikroszkóp alatt még az embriók parányi fogait is ki tudta venni.
Eddig csupán tengeri őshüllők fosszíliái esetében találtak bizonyítékot az elevenszülésre, mint például az ichtyosaurus (halgyík) esetében, ezek a lények ugyanis vemhesen is viszonylag könnyen tudtak mozogni. "Ismereteink szerint ez a gyík is víz mellett élt, s bár ideje java részét a szárazföldön töltötte, nagy valószínűséggel tudott úszni. Így az elnehezedett testű, vemhes gyík a vízbe menekülhetett egy éhes dinoszaurusz közeledtén" - fogalmazott Susan Evans.