Az Avatar sikere óta adott volt, hogy lesz 3D-s felnőtt mozi, de eddig még nem akadtak jelentkezők, ami nem is csoda...
Az Avatar sikere óta adott volt, hogy lesz 3D-s felnőtt mozi, de eddig még nem akadtak jelentkezők, ami nem is csoda, hiszen a gyártási technológia magas ára miatt egyetlen producer sem vállalkozott a forradalmi áttörésre. Kínában azonban úgy gondolták, itt az ideje annak, hogy végre a felnőtt filmes kultúra is megkapja a saját Avatar-csodáját, és végre ismét moziba lehet csalogatni a szexre éhes férfinépet.
Bár a legtöbb blog és magazin úgy számolt be a Sex and Zen: Extreme Ecstasy című filmről, mint az első térhatású pornóról, azért van itt egy kis túlzás. Jelen esetben egy nagy költségvetésű, kosztümös szexfilmről van szó, ahol ugyan jelentős szerepet kap a meztelenkedés és a testiség, de nem a pizzafutár vagy medencejavító nehézkedik rá az unatkozó cicababára 3D-ben, és nem a nemi szervek közeli mutatásában merül ki az élvezkedés. A Stephen Shiu nevével fémjelzett mozi egy 20 éves erotikus vígjáték remake-je, a Ming dinasztiában játszódó sztori pedig éppen arról szó, hogy a féktelen szenvedély felett végül a szerelem győzedelmeskedik. Vagyis itt végül a kölcsönös megértés, tisztelet és intimitás kialakulásának csodája lesz a katarzis, nem pedig egy 15 fős orgia, amihez az átlagos pornónéző hozzászokott.
Közel félmilliárd forintnyi összegből készült el az alkotás, ezért nem csoda, hogy az elvárások igen nagyok, a producer Stephen Shiu szerint soha nem látott közelségből élvezhetjük az erotikus és az akciójeleneteket egyaránt. "Mintha csak az ágy szélén ülnénk, olyan lesz a hatás, nem hinném, hogy valaha láttak már ilyet" - tette hozzá. Hong-Kongban és Tajvanban a vágatlan verzió kerülhet a mozikba, Kína több részén viszont keményen dolgoznak majd a cenzorok (illetve maguk a gyártók készítettek többféle verziót az ázsiai piacokra, és az európaira egyaránt). Persze sehol nincs nagy tiltakozás, mivel szinte azonnal minden jegy elkelt elővételben (még a kisebb vetítésekre is), sokak szerint pedig a 3D-s felnőtt filmek visszahozhatják a mozis életet, amit a VHS korszak óta, de legalábbis az internet megjelenése után már végleg eltemetett a szakma. A Sex and Zen: Extreme Ecstasy képei már 3D-s szemüveg nélkül is sejtetik: itt valami olyan élmény vár a nézőre, amelyért hajlandó lesz mozikba menni (a videó csak 18 év felettieknek ajánlott)...
Nem csak Ázsiában ébredezik egyébként a 3D-s felnőtt filmek divatja, az olasz Tinto Brass filmrendező is bejelentette, hogy a ma már klasszikusnak számító Caligula című erotikus filmet kívánja 3D-ben feldolgozni, de már két alacsony költségvetésű pornó is kapható szemüveges változatban, köztük az Avatar feldolgozása, a This Ain't Avatar XXX 3D (ezek persze nem mozifilmek, csak 3D Blu-ray lemezen szerezhetőek be)...