A szászánidák ekkor már több éve ostromolták a várost. Mivel a méteres vastagságú falakon nem tudtak átjutni, alagutat kezdtek ásni. Velük párhuzamosan a rómaiak is föld alatti járatot kezdtek el "fúrni", hogy meggátolják az ellenség mesterkedéseit. A földalatti "macska-egér játék" nyomaira Robert du Mesnil du Buisson francia régész bukkant, aki az 1920-30-as években tárta fel a borzalmak alagútját - olvasható a LiveScience tudományos hírportálon.

A francia régész fedezte fel a tizenkilenc római katona valamint a perzsa harcos földi maradványait, ahogy észlelte a pusztító tűz nyomait is. Az archeológus úgy vélte, hogy elkeseredett harc folyt a föld alatt, a perzsáknak sikerült meghátrálásra kényszeríteniük a rómaiakat, halomra gyilkolniuk őket, majd tüzet gyújtottak az alagútban. Megtalálták a kénkristályok és bitumen nyomait, ami arra utal, hogy a perzsák pillanatok alatt pokollá változtatták a járatot. A feltárások után az alagutat betemették, jelenleg csupán a régészeti leírások és a vázlatok állnak a szakemberek rendelkezésére. Ezeket tanulmányozta Simon Jones, a Leicesteri Egyetem régésze és történésze, akinek a francia kollégája által felvázolt "forgatókönyv" nem tűnt túl logikusnak.

"Elég nehéz elképzelni a kézitusát egy olyan alagútban, ahol egy felnőtt nem tud kiegyenesedni, másrészt a csontvázak elhelyezkedése sem illett bele a képbe" - magyarázta Simon Simon Jones, aki az American Journal of Archaeology című szaklapban ismertette elképzeléseit. Mint kifejtette, nagy valószínűséggel a római helyőrség tagjai észlelték, hogy a szászánidák gőzerővel ásnak, így leereszkedtek a saját alagútjukba, hogy egy meghatározott ponton a perzsák "nyakába essenek". A legionáriusok meglepetése nem sikerült, hiszen a szászánidák is hallották a rómaiakat, s így csapdát állítottak. Amint a rómaiak áttörték a "födémet", a perzsák tüzet gyújtottak a saját alagútjukban. Valószínűleg fújtatókkal próbálták irányítani a füstöt, vagy abban bíztak, hogy a füst felfele száll majd. Bármi is volt az elképzelésük, ként és bitument szórtak a lángokba, s a rómaiak fojtogató gázzal találták magukat szembe, amely szénsavvá alakult át tüdejükben. Osztozott sorsukban az egyik perzsa katona is, aki szintén megfulladt.

A kijáratnál várakozó rómaiakat elriasztotta a füst, s társaik halálhörgése. Amikor a füst eloszlott, a perzsák beomlasztották a római járatot, a holttesteket pedig egymásra dobálták, de mivel az idő sürgetett, nem rabolták ki az elhunytakat, meghagyva páncéljukat, fegyvereiket, de még az "övtáskákban" lévő zsoldjukat is. "Az ókori hadviselés brutalitásával szembesülhettünk itt" - hangsúlyozta Simon Jones.

Dura-Európosz az Eufrátesz jobb partján lévő ókori romváros, amelyet a Kr.e. IV. század végén szeleukida uralkodók alapítottak. Keletkezését és felvirágzását kedvező elhelyezkedésének köszönhette, mivel a meredeken emelkedő dombról uralta az Eufrátesz völgyét. A területet keletről, északról és délről szakadékos meredély zárja le, a folyónál pedig egy sziklás magaslat kínálkozott a citadella építésére, s egyedül csak nyugatról, a sivatag felől kellett megerősíteni. A Kr.e. III. században a parthusok foglalták el, Kr.u. 165-ben került római fennhatóság alá, 256-ban az iráni szászánidák foglalták el, majd a palmyrai királyság legjelentősebb városa lett. A szászánidák rombolták le végleg, 360-ra pedig a város már teljesen elnéptelenedett, lassan beborította a sivatag homokja, majd feledésbe merült, míg 1921-ben fel nem fedezte egy angol tiszt, aki csapattestével az Eufrátesznél állomásozott.