Nem az ötvenes években, hanem 1941-ben, hetven éve hangzott el egy különleges miniszterelnöki beszéd a kormánypárt egyik vidéki gyűlésén. Teleki Pál gróf a kiosztott százezer hold földről, a földreform tízéves programjáról, az iparvárosok létrehozásáról és a tervgazdálkodás természetességéről beszélt.

Akárcsak később a kommunisták, Teleki is a megbízható embereknek juttatott volna földet, azt hangsúlyozva, nem az a lényeges, hogy „önálló gazdák” legyenek, hanem, hogy házhelyük, otthonuk legyen a parasztoknak, illetve minél több munkahely maradjon a mezőgazdaságban. Teleki persze a megbízhatóságot más kritériumok alapján határozta meg, mint Rákosi, Kádár vagy Nagy Imre a negyvenes évek második felétől kezdve. S amikor Teleki 1941-ben a tervgazdálkodás szükségességéről szónokolt, alighanem átmeneti jellegű intézkedésekről beszélt – szögezzük le elöljáróban.

Kvázi háborús helyzet

Azt is hozzá kell tennünk, hogy a miniszterelnök kvázi háborús helyzetben beszélt 1941 januárjában; az 1940-es német offenzívák utáni és az 1941-es Wehrmacht-akciók előtti helyzetről Mementó-sorozatunk korábbi részében írtunk már. Pár hónappal később Magyarország belépett a második világháborúba, így az arra való felkészülés óhatatlanul szükségessé tette a – legalábbis átmenetileg - tervgazdálkodásra emlékeztető intézkedéseket.

Imrédy Béla és utódja, Teleki Pál

Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára

Ami a Teleki-beszéd politikai hátterét illeti, a Horthy-korszakban – Mementó-sorozatunkban erről is írtunk már – egypárti uralom volt, az úgynevezett Egységes Párt különböző neveken ugyan, de negyedszázadon át kormányozta az országot. Utoljára a Magyar Élet Pártja (MÉP) néven tette ezt. A kormánypárt 1941 januárjában több városban pártvezetőségi értekezletet tartott. „Ezek közül az ország közvéleménye a legnagyobb érdeklődéssel a Miskolcon tartott értekezlet felé fordult, mert azon részt vett gróf Teleki Pál miniszterelnök, s nagy beszédet mondott a nemzetre váró feladatokról” – írta a Pesti Hírlap 1941. január 14-ei számában. 

Hány cipője van egy spanyolnak?

„Az első szavunk a hála szava az isteni Gondviselés iránt, hogy még ma is nyugodt életet élünk a világ szerencsétlenségei közepette. Tudom, hogy sok mindenben hiányt szenvedünk, de Spanyolországban pl. csak minden második embernek van cipője, Franciaországban mindenki 9-12 fok hőmérsékletű szobákban ül” – kezdte beszédét gróf Teleki, majd így folytatta: „Mit jelent, hogy fogjunk össze. Nem azt, hogy erről hangosan szónokoljunk, hanem azt, hogy ha valaki eddig egy cukorral itta a kávéját, próbálja most féllel inni, 22 fokos szoba helyett 15 fokosban ülni.”

Rögtön meg is magyarázta a miniszterelnök mindezt a Németország által létrehozott dél-francia bábállam, a vichy-i kormány mellé rendelt követére hivatkozva: „Franciaországi követünk – mint nekem Vichyből írta – nagyon nehezen tudott feleségének 12 fokos szobát biztosítani, ő pedig egy sokkal hidegebb szobában dolgozik. Ha kicsit kevesebbet fűtünk, és azt nézzük, hogy az ipari szén meglegyen, ezzel mindenki hozzájárul a szénhiány csökkentéséhez. Ez a nemzeti összefogás. Nem szájaskodásból, nem szónoklatokból áll, hanem ilyen kicsiny dolgokból, amelyek halmozódva rengeteget jelentenek a nemzet életében.”

Bal- vagy jobboldali a szöveg?

Akárcsak az ötvenes években, már a negyvenes években is előfordult tehát, hogy az ipar szükségleteit elégítették ki, nem a lakosságét. S ahogyan az később is történt, ideológiai magyarázatot adtak erre. A hadiipar, a nehézipar és a háborús gépezet felfuttatását természetesen a negyvenes évek elején még jobboldali szólamok támasztották alá, pár évvel később viszont már baloldali volt az „érvelés”, amikor Rákosiék a vas és acél országát hirdették.
 
Teleki jobboldali nacionalista indoklása így hangzott 1941 januárjában: „Az embernek el kell készülni, hogyha bármily veszéllyel találkozik, szembe tudjon nézni vele. Ennek egyszerű módja van: az, hogy magyarok legyünk, magyarságunkból ne engedjünk, ne legyünk kishitűek, és kishitűségből ne hódoljunk be semerre és senkinek, magyarságunkat tartsuk fenn erősen.”

Muhi és Mohács könnyű problémák voltak

Teleki baljós jelektől tartott, és valóban: történelmének egyik legborzalmasabb katasztrófája felé kormányozta az országot. Ezt tudta, sejtette ő is, hiszen áprilisi öngyilkossága előtt három hónappal így fogalmazott: „Megértünk visszatérő veszedelmeket is történelmünk folyamán, de eddig is megbirkóztunk velük, megálltuk helyünket és ma is itt vagyunk Európában. Igaz, hogy éppen a veszedelmek előtt volt mindig legnagyobb a széthúzás. Így volt ez Muhi és Mohács előtt is, pedig Muhi és Mohács a mai körülményekhez képest még elég könnyű problémák voltak.”

Teleki Pál ás Adolf Hitler

Teleki Széchenyi Istvánt idézve folytatta: „Ha feladatunkat jellemezni akarom, Széchenyi Istvánt idézem: ’A mi feladatunk ezekben a rettenetes időkben a világgal szemben az, hogy megtartsunk egy nemzetet a világnak, mert lehet-e ennél nemesebb, nagyobb és szebb feladat? Ez a mi feladatunk.’ Addig ülök a miniszterelnöki székben, amíg ezt kell teljesítenem, s akkor megyek el, amikor már nem tudom teljesíteni.”

A miniszterelnök szavai borzalmasan csengenek, főleg, hogy azóta már tudjuk: a beszéd után három hónappal Magyarország átengedi a német csapatokat a Jugoszlávia elleni támadásukhoz, és ezután öngyilkos lesz a gróf. Ahogy azt 1941 áprilisi búcsúlevelében írta Horthynak: „Főméltóságú Úr! Szószegők lettünk – gyávaságból – a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi, és mi odadobtuk becsületét. A gazemberek oldalára álltunk (…) Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.” (Jugoszláviával 1940 decemberében kötött örökbarátsági szerződést Magyarország.)

Százezer hold földet osztottak ki

De hagyjuk a nagypolitikát, és tekintsük át, miként beszélt a miniszterelnök a gazdasági, társadalmi kérdésekről 1941 januárjában. „A földkérdésnél arra van szükség, hogy minél több kedvvel dolgozzunk és minél több biztos exisztencia legyen. Nem is szükséges, hogy önálló gazdák legyenek, hanem legfontosabb, hogy házhelyük, otthonuk legyen. A biztonság szempontjából legfontosabb, hogy a föld azoknak a kezében legyen, akik a nemzeti feladatot vállalják.” Azt is hozzátette Teleki: „Fontos azután, hogy a magyar föld mindig olyanok kezében legyen, hogy a legtöbb munkáskéznek adjon kenyeret.”

A beszéd egy másik részében Teleki az őt ért bírálatokra reagált, azzal, hogy tízéves földreformprogramját igyekszik felgyorsítani pár évvel. Azt elmondta, hogy e program kezdetén, vagyis „az elmúlt első esztendőben százezer holdnál több földet osztottunk ki.”

A tervgazdálkodásról

Mindezek után a tervgazdálkodásról szóló részt a Pesti Hírlapból kommentár nélkül idézzük: „Arról beszélt ezután a miniszterelnök, hogy a tervgazdálkodás természetes dolog. A legjobb vevőpiacok rendszerint a közellevő országok, elsősorban Németország, amelynek olyan dolgokat tudunk szállítani, amelyeket ő nem tud előállítani. Ebben a tekintetben rendkívül előnyös helyzetünk van Európában és ezt ki is tudjuk használni. A tervgazdálkodásban minden nemzet más tervet állít fel. Az európai tervgazdálkodásokat megfelelő szabadsággal és megfelelő kényszerrel kell berendezni. Csak kényszerrel a magyarnál nem lehet. A magyarnak kell bizonyos szabadság, kritika, kis veszekedés. A magyarral nem bánhatunk úgy, mint más emberrel. Természetesen kell megfelelő kényszer is, főleg olyan törvények, amelyek nem engednek meg túlságos egyéni szabadságot, s amelyek azt is nézik, hogy a termelés minőségileg és mennyiségileg megfelelő legyen. Ez a mezőgazdasági tervgazdálkodás.”

Beszélt az iparról és a bányászatról is a miniszterelnök, utalva arra, hogy 1938-40 között jelentős területeket szerzett vissza az ország a Felvidék déli és Erdély északi részén: „ipari tervgazdálkodásunk sokkal nagyobb feladatok előtt áll a Felvidék, Kárpátalja és Erdély visszatérése óta. A vízi erők az öntözést is lehetővé teszik s az iparban is fel lehet használni. A régi tervektől el kellett térnünk új tervek érdekében, mert más országgal van már dolgunk. Visszajöttek bányakincsek, ezeket még fel kell kutatnunk.”

Nyilas miniszter lett a "tervszerűség" felelőséből

A Magyarország történeti kronológiája című 1982-es kiadvány szerint 1940. december 17-én Horthy Miklós kormányzó a Teleki-kormány pénzügyminiszterét, Reményi-Schneller Lajost megbízta „a gazdasági élet tervszerűségének kiépítésére” és az egyes gazdasági tárcák működésének összehangolására.

Vagyis Teleki egy hónappal későbbi beszéde a tervgazdálkodással kapcsolatos komoly kormányzat szándékokat fejezte ki. Sajátos, hogy az 1938-as Darányi- és a rákövetkező Imrédy-kormányban pénzügyminiszterként szereplő, a Teleki-kabinetben a „tervszerűségért” is felelős Reményi-Schneller a Horthy-rendszer végéig pénzügyminiszter maradt (1938-tól 1944-ig folyamatosan töltötte be a posztot), sőt az 1944-es nyilas hatalomátvétel után is e tárcát vezette. Reményi-Schnellert végül 1946-ban háborús bűnösként végezték ki. Róla a Teleki-szakértő történész, Tilkovszky Loránt írta, hogy Teleki Pál azért sem merte elmozdítani pénzügyminiszteri székéből, amikor Imrédy Béla bukása után 1939-ben átvette a kormányzást, mert Reményi-Schnellerről tudta, hogy a "németek bizalmi embere".

Az iparvárosokról

De térjünk vissza Teleki Pál grófhoz. 1941-es januári beszédében azt is fejtegette, hogy „úgy kell fejlesztenünk városainkat, hogy legyenek városok, amelyek elsősorban ipari és kereskedelmi gócpontok, más városba, így pl. Kolozsvárra összpontosítanunk kell mindent, ami kultúrát jelent, viszont más városok a politikai élet gócpontjai legyenek.” Vagyis Dunaújváros/Sztálinváros és Leninváros (ma: Tiszaújváros) születése előtt egy-két évtizeddel már megjelent az iparvárosok fejlesztésének ötlete itthon.

S hogy a miniszterelnököt nem véletlenül idéztük hosszasan az előbb a tervgazdálkodásról, azt bizonyítja, hogy beszéde végén Teleki Pál ismét visszatért e kérdésre. „Ezek az idők lehetnek nehezek az egyénre nézve, de sokkal könnyebbek lesznek a viszonyok, ha megfelelő tervgazdálkodással előkészítjük a háború utáni állapotokat. Ezt a rettenetes háborús időt pedig megfelelő fegyelemmel, a nemzeti munka megfelelő vállalásával és megfelelő beletörődéssel vállaljuk a jobb jövő biztos reményében. Ez a nemzet, ha tartalmát és formáját is megtartjuk, hasznos lesz Európára nézve.”

Mindebből kiderül, hogy a háború után megváltozott állapotokra számított Teleki. Az azonban nem egyértelmű, hogy a tervgazdálkodást átmenetileg tartotta-e szükségesnek, azért hogy a háborút átvészelje Magyarország, vagy pedig a háború utáni helyzetben a tervgazdálkodás már javallott módszernek minősült volna-e szerinte. Teleki nézetei talán sokakat meglepnek, de vannak gazdaságtörténészek, akik a kontinuitáselmélet alapján az egymás utáni rendszerek folyamatosságaira hívják fel a figyelmet. Így az 1938-as győri program, Magyarország fegyverkezési programja előzménye lehetett az ötvenes évek iparosítási irányzatának.

Árszabályozás és hadigazdaság

Nem feltétlenül tartozik ebbe az áramlatba, ám fontos szempontokra hívja fel a figyelmet Kemenes Egon egy 1992-ben megjelent írásában, előadásában. Szerinte a Darányi-kormány 1938-as győri programja „a hadigazdaság felé térítette el a gazdasági növekedés pályáját”. Kemenes szerint ezért az 1939-41 között másodszor kormányt alakító Teleki Pál idején „a magyar gazdaság már a hadigazdaság jegyeit viselte magán”. Kemenes leírja, hogy Teleki alatt az eredetileg öt évre tervezett győri programot két évre rövidítették le. (Ez – tegyük hozzá – kicsit emlékeztet az ötvenes évek erőltetett iparosítására, amely részben a hidegháborús pszichózisra vezethető vissza.) Ennek következtében a bankjegyforgalom duplájára nőtt, és 1939 augusztusában bevezették az állami árszabályozást.

Horthy Miklós

A Magyarország történeti kronológiája című kötetből kiderül, hogy 1941. január 10-én újabb, az ötvenes évekre emlékeztető rendszabály következett: ekkor tették közzé a Teleki-kormány rendeletét, amely a háztartásokban tartható élelmiszerek mennyiségét szabályozta. Eszerint a „nem őstermelők” fejenként például 25 kiló lisztet és 3 kiló zsírt és szalonnát birtokolhattak, 1941. április 15-étől, tehát Teleki halála után pedig e mennyiségeknek már csak a felét.
   
Teleki nem volt baloldali

Politikatörténeti szempontból viszont Teleki nem volt semmiképpen sem baloldali, ezt Püski Levente „Horthy-rendszer” című könyvéből is megtudhatjuk. Szerinte a harmincas évek második felében a konzervativizmus új irányzata jelent meg. Ez „határozottan szembefordult az egyénközpontú liberalizmussal, és a közösségi eszme, az összetartozás magasabbrendűségét vallotta.” Ennek az irányzatnak „jól érzékelhető a nyitottsága a jobboldali radikalizmus fajvédő irányzata felé: kész volt elfogadni egyfajta antiszemitizmust, a politikai szabadságjogok és a hagyományos parlamentarizmus szűkítésének (…) gondolatát.” Vagyis Telekinél a tervgazdálkodás, a földosztás nem a kommunizmust jelentette, hanem a liberalizmust szintén elutasító „újkonzervativizmust”. Gazdaságilag ez azonban időnként hasonló jegyeket hordozott magán, mint a később bekövetkezett kommunista diktatúra. A második világháborús hadigazdálkodás pedig felerősítette az ötvenes évekbeli tervgazdasághoz hasonló jelenségeket.