WikiLeaks: már 1699-ben is próbálkoztak?
Michael Nagel brémai professzor a Die Zeit német magazinban érdekes tanulmányt publikált arról, hogy a titkos diplomáciai iratok furfangos – nem túlzottan legális - módon való megszerzésével már 1699-ben is kérkedett a sajtó. Persze nem mindig megalapozottan.
Egy német városból két postafutár indult el bizalmas iratokkal 1699-ben. Ám a két küldöncöt útonállók támadták meg, a titkos levelezés illetéktelen kezekbe került. A levélváltás két diplomata, illetve kormányhivatalnok között zajlott, és a nem túl elegáns módon megszerzett dokumentumok hamarosan a sajtóban láttak napvilágot.
E dokumentumok Michael Nagel brémai professzor szerint az adott kor eseményeihez fűztek kommentárokat, jövőbeni események és tudományos eredmények bekövetkezési esélyeit írták le. A Die Zeit magazinban megjelent tanulmányában a brémai irodalom- és sajtótörténész rámutat tehát arra, hogy a WikiLeaks interneten kiszivárogtatott híreinek tehát már jó háromszáz évvel ezelőtt voltak előfutárai.
Ki volt a megrendelő?
Az iratok egy havonta publikált, 100 kisebb oldalból álló újságban jelentek meg, „Elkapott levelek” címmel. A közreadott dokumentumok nem Kern András Heti hetesből megszokott kitalálmányai, de azért van bennük némi ködösítés. A havilap ugyanis a „Wahrenberg” nevet viselte, ami németül Valóhegyet jelentene körülbelül, kiadója pedig „Johann Georg Freymunden”, vagyis Szabadszájú János György volt. Mindkettő természetesen fiktív megnevezés ekkoriban.
Sőt, a kiadó még büszkélkedett is azzal, hogy nem legális úton szerezte az információit. De hogy volt mindez lehetséges? Nagel professzor szerint 1700 körül a német sajtó még jól átlátható volt, és könnyen azonosítható a tettes is. Valójában Lipcsében egy Johann Friedrich Groschuff nevű kiadó publikálta a "leveleket", amelyek nem is rabolt dokumentumok voltak, hanem csak azért kerítettek köréjük egy kis felhajtást, hogy izgalmasabbá tegyék az információk olvasását. A cikkek szerzője ugyanis nem volt más, mint Gottfried Zenner, aki stúdiumainak befejezése után nehezen talált megfelelő elfoglaltságot. Végül sikerült egy Zerbst városában működő kormányhivatalban, a kamarai és levéltári titkárságon elhelyezkednie, Sachsen-Anhalt államban.
Megtévesztés?
Zenner tudta, hogy a rábízott titkokkal nem élhet vissza, de igyekezett az olvasóközönség kíváncsiságát kielégíteni. Újságja hasonló módszerekkel lett sikeres: öt éven keresztül, 1703-ig tudta finanszírozni a megjelentetését, és a lapja csúcsidőszakban a 300 példányt is elérte. Másik kiadványa, a „Titkos levelek” nem kevesebb babért termett: ezeket is Lipcsében adta ki, 1701 és 1705 között Christoph Hülssénél.
Zenner kiadványa egyébként nem lógott ki a sorból: a korban diplomaták, hivatalnokok írták a legtöbb újságot, és a célközönség is a bürokratából, követekből és más fontosabb tisztséget betöltő állami alkalmazottakból állt. Ezek az újságok persze titkokról szóltak, de azért nem voltak olyan nyíltak, mint amennyire hirdették magukat.
Az első magyar hírlap
Csak megjegyezzük, hogy az első magyar "hírlap", a Rákóczi-szabadságharc idején megjelentetett Mercurius Veridicus is elitközönségnek szólt - többek között latin nyelve sem segített a széleskörű elterjedésében. Rákóczi fejedelem saját titkárával íratta általában a lapot. Ráday Pál pedig a lehető leghitelesebben számolt be az eseményekről, még a kurucok számára vesztes csatákat is valósághűen írta le. (Ebben tehát nem követték a német példát, igyekeztek a teljes igazságot leírni.)
A hitelesség azért volt fontos Rákócziék számára, mert ekkoriban még nem a tömegek manipulálására használták a sajtót, hanem a Mercurius Veridicusszal (Igazmondó Merkurral) a Wiennerisches Diariumnak akartak konkurenst állítani: a bécsi udvar által nemzetközileg terjesztett híreket igyekeztek módosítani vagy cáfolni a külföldi országok vezetői, uralkodói és döntéshozói előtt.