2010. december. 13. 16:06
MTI
Utolsó frissítés: 2010. december. 13. 16:17
Tech
Blogmagazinokkal bővül a magyar internet
Akár a legnagyobb portálok nézettségével is versenyezhetnek hamarosan a blogmagazinok - állítja a BlogTimes.hu, amely szerint a fizetés nélkül, kedvtelésből író közösség forradalmi változást okozhat a médiában.
Az október óra elérhető BlogTimes.hu szerkesztői saját követelményeik alapján a legjobb 150-200 blog aktuális anyagát rendezik átlátható tematikus olvasmánnyá. "A közösségi média internetes forradalma megteremtette az igényt arra, hogy az olvasók az események hátterét jobban megvilágító, a hivatalos médiától független, egyéni nézőpontú írásokhoz is hozzájussanak" - magyarázta az MTI-nek Turcsán Tamás, a magazin alapítója. Az igényesebb tartalmat kínáló blogok, a kiszámítható online újságírás helyett egy teljesen új, változatos stílusú és témájú alternatívát jelenítenek meg egyre nagyobb sikerrel - hangsúlyozta.
A blogolók forrásai kifogyhatatlanok, hiszen a webnaplókban olyan témák is megjelenhetnek, mint a kedvenc receptek vagy a legfrissebb moziélmények. Szakemberek szerint a hírolvasási szokások világszintű változásával a netezők többsége ma már egyre kevésbé csak a hagyományos hírforrásokat böngészi. A BlogTimes oldalán is a legolvasottabb témák között az aktuális politikai folyamatokról szóló elemzések, a technológiai és tudományos hírek, az utazási beszámolók, illetve a gasztronómiával és divattal kapcsolatos anyagok szerepelnek.
A portálon megjelenő blogok jelentős részét újságírók írják szabadidejükben, illetve olyan kiemelkedő bloggerek is megjelennek, akiket a legjobbnak tartanak az adott szakterületen. Az ajánlások alapján készülő válogatásba gyakorlatilag bárki bekerülhet, a megjelenés két alapvető szempontja csupán az érdekes tartalom és a rendszeres aktivitás.