A Titanic ismeretlen baktériumfajt rejtegetett
Eddig ismeretlen baktériumfaj falja föl a Titanic roncsait egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai szerint.
A tudósok a brit mikrobiológusok társaságának folyóiratában számoltak be felfedezésükről. Az Antonio Ventosa, a Sevillai Egyetem munkatársa által vezetett szakemberek a közel száz éve elsüllyedt tengerjáró roncsának egy darabját borító rozsdában azonosították az ismeretlen mikrobákat. Ezek a baktériumok részben felelősek az 1912. április 14-én hullámsírba került luxushajó szétbomlásáért - vélik a tudósok. Épp ezért a Halomonas titanicae nevet adták az új fajnak.
A kutatók feltételezése szerint a "Titanic-baktériumok" szerepet játszanak a víz alatt lévő vaskonstrukciók lebontásában. Felfedezésük a modern víz alatti építményeknél is jelentőséggel bírhat - gyanítják a szakemberek. Azt például nem lehet tudni, hogy ezek a baktériumok kárt tehetnek-e a víz alatti vezetékekben - írták az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology című tudományos folyóiratban.
A Titanic roncsai lassan teljesen odalesznek, egy amerikai cég jelenleg is dolgozik azon, hogy elkészítsék a hajó háromdimenziós modelljét, mielőtt a roncsok végleg elenyésznek.