2010. szeptember. 14. 15:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 14. 15:40 Tech

Dobócsillagok miatt tartóztatták fel Steve Jobs-t

Az Apple első emberét egy japán repülőtér biztonsági emberei állították félre, mivel bőröndjében dobócsillagokat találtak. Jobs állítólag annyira felháborodott, hogy közölte: soha többet nem tér vissza a szigetországba.

A 9to5Mac nevű oldal a Bloomberg értesüléseire hivatkozva írta, hogy az üzletembert a Kansai Nemzetközi Repülőtéren tartóztatták fel még júliusban, amikor családi nyaralásáról hazafelé magángépéhez igyekezett. A biztonsági átvilágítás során ugyanis megtalálták a bőröndjében elhelyezett – feltehetően szuvenírnek szánt - dobócsillagokat.

„Jobs azt mondta, számára nem tűnik túl logikusnak, hogy valaki megpróbálja eltéríteni saját repülőgépét” – idézte a Bloomberg beszámolóját a weboldal. „Ezután azt mondta a jelenlévő hatósági tiszteknek, hogy soha többé nem látogat ezek után Japánba. Az Apple nem kommentálta az eseményeket.”

Takesi Uno, a Kansai repülőtér szóvivője annyit mondott: egy magángép utasát valóban megállították júliusban a fegyvernek minősülő dobócsillagok miatt. A meg nem nevezett utas ezután kidobta a shurikeneket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.