Tech MTI / hvg.hu 2010. június. 24. 12:18

A Facebook-csoport sikere: Miskolcon nem lesz augusztus 20-ai tűzijáték

Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra.

Az árvíz komoly költségeket ró az önkormányzatra, így a tűzijátékra tervezett kétmillió forintot az idén nem költi el a város - hangsúlyozta Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy a napokban indult egy civil kezdeményezés is, amely szerint nincs szükség az országos tűzijátékra, a pénzt inkább az árvízkárosultak megsegítésére kellene fordítani.

Káli Sándor ennek kapcsán úgy fogalmazott: üdvözli az országos kezdeményezést, hiszen nagy szükség van a segítségre - idézte a polgármester szavait az önkormányzat szóvivője.

Óráról órára növekszik a „Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!” címmel létrehozott Facebook-csoport tagjainak száma.

Szerda reggel 64 000, délben 72 000, délutánra már több mint nyolcvanezer tagot számlált a csoport, csütörtök délelőttre pedig már több mint 120 000-en csatlakoztak. A tagok szerint az augusztus huszadikai tűzijáték csak "cirkusz", és a pénzt sokkal értelmesebb lenne "kenyérre" költeni – konkrétan az árvízkárosultak javára.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.