Nagy-Britanniában van Európa legszebb minaretje
Egy brit mecsethez tartozó minaretet választottak Európa legszebbjének. A Bradford városában álló minaret az első, amely büszkélkedhet az újabb minaretek építésének elutasításával záruló svájci népszavazás után életre hívott címmel.
A díjat a török bevándorlók alapította "Többkultúrájú Fiatalok Tanácsa" (COJEP) adományozta - derült ki kedden Strasbourgban. A civil szervezet az Európa Tanáccsal és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) is együttműködik.
A győztes bradfordi mecset minaretje 13 ország 53 másik muzulmán imaházának különálló tornyával volt versenyben - számolt be a COJEP szóvivője. A címet odaítélő zsűriben különböző vallások képviselői - többek közt egy rabbi, egy svájci protestáns teológus, valamint egy anglikán pap - voltak jelen.
"Nem szabad, hogy a minaretek félelmet és előítéletet keltsenek" - hangsúlyozta a COJEP képviselője. A mecseteknek sokkal inkább "elő kellene bújniuk a pincéből, és láthatóvá kellene válniuk" - tette hozzá. Veysel Filiz szerint Európában csak így lehet átlátható és nyitott az iszlám vallás. "Mindaddig, míg az iszlám a pincékben rejtőzik, nem tudhatjuk, mit mondanak és prédikálnak" - jegyezte meg.