Bárkiről megmondhatjuk, mit lát éppen
Egyre közelebb jutunk ahhoz, hogy a világ bármely emberéről megmondjuk, mit lát. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak mostanra sikerült rájönniük, hogy a képek hogyan jelennek meg az agyban, azaz ha rögzítjük agyi aktivitásunkat és ezt beadagoljuk egy gépbe, megláthatjuk, hogy a felvétel pillanatában mit láttunk, írja a Wired.
Az elmélet megvan, a gyakorlati megvalósítás azonban még évtizedekre van tőlünk, állítja a kutatást vezető Jack Gallant agykutató, aki hozzátette: hosszú távon agyolvasó készülékeket, álomlátó gépeket és gondolattal irányított számítógépeket készíthetünk ezen megoldás révén. Gallant és társa, Thomas Naselaris már régóta foglalkoznak a témával, egy korábbi kutatásuk során az agy látványközpontjaiból érkező jeleket dolgozták fel. A kutatók korábbi kutatásaikat egy olyan kártyatrükkhöz hasonlítják, amely során egy pakliból húzunk egy kártyát, a bűvész pedig a pakli összes lapját ismeri és pontosan megmondja, hogy melyik lapot húztuk - rendszerük ugyanis arra volt felkészülve, hogy felismerje egy korábban kiválasztott képcsoport valamelyik elemét.
A Neuron szaklapban publikáltak szerint a jelenlegi kísérletek során egy fMRI scannerrel figyelték három önkéntes agyi működését, miközben azoknak mindennapos tárgyakról készített képeket mutattak, eközben pedig az agy azon régióit figyelték, amik a tárgyak alakjának érzékeléséért, illetve a tárgyak osztályozásáért felelősek. A kísérlet során a kutatók programja képes volt az agyi aktivitásból képeket készíteni és hasonlóakat keresni egy hatmillió fotót tartalmazó adatbázisból. A kutatók szerint a rendszer jelentős problémája, hogy az fMRI-scanek gyakorlatilag "egységesítik" több millió idegsejt kimenetét és így rengeteg információ vész el. Mindenesetre ha képesek vagyunk hasonló algoritmusokat készíteni az agyi aktivitás vizsgálatára, akkor nem csupán azt tudnánk visszafejteni, hogy mit lát egy vizsgált agy, hanem még akár azt is "hallhatnánk", hogy valaki mit beszél magában.