2009. augusztus. 04. 10:20
MTI
Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 04. 10:08
Tech
Fogat növesztettek felnőtt egerekben japán kutatók
Japán kutatóknak sikerült jól működő fogakat növeszteniük felnőtt egerekben egérembriókból vett sejtek felhasználásával és remélik, a jövőben használható lesz embereknél is új technológiájuk.
"Ez a terápia képes helyreállítani a részleges szervfunkciókat" - írták a kutatók az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) hétfőn megjelent számában. A közleményben beszámolnak arról, miként fejlesztettek ki egérembrióból kivett sejtek felhasználásával biomérnöki úton fogcsírát. A csírákat később felnőtt egerek állkapcsába ültették be.
A beültetés utáni 37. napon kibukkantak az új fogak, amelyekkel a rágcsálók harapni is tudtak. "A biomérnökséggel előállított fog zománcának és dentinjének (a fog állományának) keménysége megegyezett a természetes felnőtt fogéval" - tudatták a médiával a Tokiói Tudományegyetem kutatóintézetének munkatársai.
A Cudzsi Takasi által vezetett csoport reményei szerint technológiájukat emberi szervek növesztésére is használhatják egykor. "A helyreállító terápia végső célja, hogy teljesen funkcionáló, biomérnöki úton létrehozott szerveket fejlesszen ki, melyek a betegség, sérülés vagy öregedés következtében elvesztett vagy károsodott szerveket helyettesíthetik" - írták tanulmányukban.