2009. március. 04. 15:46
MTI
Utolsó frissítés: 2009. március. 04. 15:27
Tech
MTV: átmeneti szerződést kötnének a digitális platformra
Néhány hónapos szerződést kötne mindkét csatornája műsorának digitális földfelszíni továbbításáról a Magyar Televízió (MTV) annak érdekében, hogy az átmeneti időszakban véglegesíthessék a tavaly decemberben indult platformhoz csatlakozásuk feltételeit - közölte az MTI érdeklődésére szerdán a nagyobbik köztévé.
Az MTV két feltételhez köti a végleges szerződés aláírását: az egyik az, hogy legyen "minden részletében pontosan szabályozott". Megemlítik: a digitális átállásról szóló törvény, valamint a multiplex-pályázat nyertesével kötött hatósági szerződés "nagyon sok kérdést nem szabályozott".
A másik feltétel, hogy a szerződés tartalmazzon a köztelevízió számára kedvező feltételeket. Közlésük szerint az előnytelen feltételek miatt az MTV nem tudta az elsőre kapott - más televíziók által a sajtóban diktátumként jellemzett - szerződéses ajánlatot automatikusan elfogadni, hiszen erre semmilyen jogszabály nem kötelezi az intézményt, mint ahogyan a szerződés megkötésének időpontját sem írja elő semmilyen jogszabály.
A közszolgálati televízió tájékoztatása szerint a kísérleti sugárzás február végi megszűnése után az MTV javasolta is partnerének, hogy kössenek átmeneti megállapodást.
December elején indult el Magyarországon a digitális földfelszíni televíziós (DVB-T) műsorszórás; a start napján a TV2 azt jelentette be, hogy bíróságtól kérték a felek közti szerződés létrehozását, az RTL Klub pedig az Alkotmánybíróságon támadta meg a területet szabályozó, a digitális átállásról szóló törvényt.
Egy héttel később a VIASAT3 közleményben tudatta: visszavonta a multiplexre menetelről korábban tett szándéknyilatkozatát. December eleji sajtóhírek szerint az ATV és a HírTV már megállapodott az Antenna Hungáriával (AH) a rendszerhez való csatlakozásról, ugyanakkor a három legnagyobb kereskedelmi tévével mindeddig nem sikerült tető alá hozni megállapodást az AH-nak.
Napokkal a múlt év vége előtt az MTV menedzsmentjének egyik, a neve mellőzését kérő tagja ugyanakkor arról beszélt az MTI-nek: több más médiumhoz hasonlóan elfogadhatatlannak tartják a műsorszóró cég ajánlatában, hogy koncessziója teljes idejére, 12 évre szerződne előre meghatározott átviteli kapacitásra velük, ez pedig egyfelől túl hosszú időtartam, másrészt nem elég rugalmas konstrukció a számukra.