Ezek az ősi, devon időszakban élt gerincesek közösüléssel estek teherbe, majd élve hozták világra utódaikat. A felfedezés a szaporodás biológiájáról eddig felépített kép újragondolására készteti a tudósokat, mert bizonyítja, hogy a belső megtermékenyítés és az élveszülés az állkapcsos gerincesek történetének igen korai szakaszában megjelent.

"Megváltoztatja, ahogyan a szaporodás evolúciójáról gondolkodunk. Maga is állkapcsos gerinces és én is állkapcsos gerinces vagyok" - hangsúlyozta a felfedezés fontosságát Zerina Johanson, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa.

Johanson és ausztrál kollégái elmondták, hogy a páncélozott halak maradványainak tanulmányozásakor először igencsak zavarban voltak, amikor rájöttek, hogy valóban embriót találtak bennük, nem valamilyen más, lenyelt halat. Addig ugyanis azt hitték, hogy a mai halak nagy részéhez hasonlóan a vízben rakták le ikráikat (petesejtjeiket), melyeket a hím testen kívül termékenyített meg, így hozták létre ivadékaikat.

John Long, a melbourne-i Victoria Múzeum tudományos vezetője, a lelet felfedezője visszaidézte, hogy a hím páncélozott halak maradványainak vizsgálatával sikerült tisztázniuk a közösülés mikéntjét. A két múzeum birtokában lévő fosszíliák medencecsontján egy olyan hosszú nyúlvány nyomait találták meg, amellyel megragadhatták a nőstényt megtermékenyítés közben, hasonlóan ahhoz, ahogy a mai cápák teszik.

Long és csoportja tavaly jelentette be először az ősi hal szaporodásáról alkotott elképzeléseit, miután a páncélozott halak (Placodermi) első terhes példányára Nyugat-Ausztráliában, a Gogo ásatási területen rábukkantak. A hely, ahol Long 1986 óta dolgozik, és ahol a világ legöregebb terhes gerincese előkerült, valaha sekélytengeri, trópusi zátony volt. A továbbiakban arra is választ keresnek a kutatók, hogy mennyire közeli kapcsolatban lehetnek a devoni időszak ősi páncélozott halai a mai cápákkal, rájákkal és más csontos halakkal, mint a tonhal vagy a kardhal.