2007. április. 12. 10:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 12. 10:36 Itthon

Őslénytani lelőhelyen fosztogattak: mit találtak?

Egy közismert őslénytani lelőhely kellős közepén kezdett ásni két férfi húsvét vasárnapján a Vas megyei Bérbaltaváron. Néhány óra alatt, több őskövületnek látszó csontot is kifordítottak a földből: szakértő fogja eldönteni, hogy mit is találtak.

A két férfit rendőrök érték tetten, ügyükben lopás alapos gyanújával rendőrségi nyomozás indult - közölte Tóth László Zsolt őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A két férfi lapáttal, ásóval, szitával felszerelkezvekutatott, valószínűleg őslénytani leletek után. Amit találtak, rendszerezve kis dobozokba rakták.

Bérbaltavár határában az 1850-es években végzett útépítéskor találták meg egy 7-8 millió évvel ezelőtt elpusztult hiéna csontjait.

A rendőrség arra egyelőre nem tud választ adni, hogy a bérbaltavári eset összefüggésbe hozható-e más őslénytani helyek kifosztásával, amire az elmúlt másfél évben számos példa volt az országban.

Kordos László, a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója a bérbaltavári eset kapcsán a Vas népe című napilap csütörtöki számában úgy nyilatkozott, az eset sajnos nem példa nélkül álló, az elmúlt években kirámolták a magyar ősemberkutatás bölcsőjének számító bükki Szeleta-barlang érintetlen üledékeit, klasszikus lelőhelyek sorát rabolták ki a Mecsekben, Várpalotán, Máriahalmon és Mencsehelyen is.

Az esetet árnyalja, hogy az őslénytani lelőhely, ahol illegális ásatásba fogtak, éppen Kordos László tulajdonában van. Ezzel kapcsolatban az intézeti igazgató leszögezte: jogi szempontból a helyzet egyértelmű, a tettesek behatoltak egy magánterületre és ott fosztogatni kezdtek. Hozzáfűzte: a homokból előkerült leletek mindenképp az állam tulajdonát képezik, ott még a terület gazdája sem végezhetne engedély nélküli gyűjtést.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.