Hogyan lehet újrahasznosítani a kiégett nukleáris fűtőanyagokat?
Vannak törekvések arra vonatkozóan, hogy nemzetközi együttműködésben kell megoldani az atomerőművek kiégett fűtőelemeinek újrahasznosítását - mondta Hózer Zoltán, Magyar Tudományos Akadémia KFKI Atomenergia Kutatóintézet munkatársa csütörtökön Pécsett, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület konferenciáján.
Hózer Zoltán a Távlatok az energiagazdálkodásban című tudományos tanácskozáson elmondta, néhány évtizeden belül lesznek olyan lehetőségek, amikkel a kiégett üzemanyagot fel lehet dolgozni, illetve a kiégett üzemanyagban lévő radioaktív anyag mennyiségét jelentősen csökkenteni lehet. A szakember szerint ilyen újrafeldolgozó létesítményt Magyarországon, és általában kis országban nem érdemes létrehozni.
Elmondta, a jelenlegi elképzelések szerint létesülhet Magyarországon olyan tároló, amely végleg befogadja a kiégett üzemanyagot, de a döntést nem kell elsietni, más megoldás is kínálkozhat. Pakson a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójában ötven évre garantált a biztonságos elhelyezés.
Kovács Pál, az OECD Nuclear Energy Agency (NEA) munkatársa arról számolt be, hogy az elkövetkező ötven évre a NEA kétféle előrejelzést készített. A pesszimista tanulmány azt feltételezi, hogy 600 darab ezer megawatt teljesítményű atomerőművi blokk működik majd 2050-ben a világon, az optimista ezzel szemben 1400 reaktor meglétével számol. Most 439 működő blokk van világszerte.
A szakember kifejtette, hogy az új típusú reaktorok új távlatokat nyitnak az atomenergia felhasználásban. A tudósok folyamatosan dolgoznak a negyedik generációs reaktorok fejlesztésén. Amennyiben már ipari méretekben tudják alkalmazni a gyorsneutronos technológiát, és 2030 táján ezek a reaktorok üzembe lépnek, a meglévő uránkészletek nem száz, hanem háromezer évre lesznek elegendőek - mondta el a szakember az MTI-nek.
Bakács István, az ETE elnöke hangsúlyozta, a magyar energiastratégia három alappillére az ellátás-biztonság, megfizethetőség és a környezetterhelés csökkentése. Ezek ma az Európai Unióban a gázfüggőség megszüntetésének igényét, a klímavédelmet és a liberalizációt jelentik - mutatott rá.